Nem mindennapi élményben lehetett részük azoknak, akik vasárnap délután a menetrend szerint 15 óra 52 perckor Budapestre induló, EC 281 járatszámú vonatra szálltak fel Prágában. A vonat az út első szakaszát minden probléma nélkül, rendes tempóban tette meg, a problémák este hét óra után kezdődtek, miután a szerelvény áthaladt a cseh–szlovák határon.
A szlovákiai Jókút vasútállomásáról a vonat ugyanis egyszerűen nem akart továbbindulni. Mintegy fél óra várakozás után a jármű vezetője végigjárta a kocsikat, és szlovákul félhangosan elmormolt valamit – úgy, hogy a vonaton utazóknak igen kis hányada volt szlovák, így a legtöbben nem értették, hogy arról beszél: fák dőltek a vihar miatt a sínekre, ezért még félórás várakozással kell számolniuk az utasoknak.
A kommunikáció a továbbiakban is így zajlott, kísérlet sem volt angol nyelvű tájékoztatásra. Így olyan sajátos jelenetek bontakoztak ki, mint például egy külföldi pár esete: az indiai fiatalembernek és dél-amerikai hölgynek egy lengyel fiú fordította le a „közleményt”, már amennyire a nyelvrokonságból futotta, angolra, egyes magyar utasoknak pedig szlovák társaik segédkeztek.
A fél órából mintegy három óra lett, ekkor a vonat a jelenlévők tapsolása közepette megindult, és haladt – mintegy egy kilométert. A szerelvény a nyílt pályán megállt, majd a vonatvezető a korábbiakhoz hasonlóan elmondta, hogy a várakozás folytatódik, továbbá hogy a jármű nem kap megfelelő áramellátást, így hamarosan le kell kapcsolni minden ezzel működő eszközt. Azaz a légkondicionáló berendezések, a zárt rendszerű vécék, de még az ajtónyitás sem működik majd – sőt, idővel a világítást is lekapcsolják a kocsikban.
Ez így is történt, tíz óra magasságában minden „felesleges” áramforrást kikapcsoltak, egyedül a világítás maradt meg, kivéve a büfékocsi előtti első osztályú vagont, ott az utasok vaksötétben találgatták, hogy vajon mennyi ideig tart még a várakozás: a vezető harminc-negyven perc és két óra közötti időket jósolt, ha valakinek sikerült megkérdeznie, akkor
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!