Késsel támadt a belga papra a bevándorló

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Súlyosan megsérült az áldozat, akit ki akart rabolni a fiatal férfi.

MTI
2016. 08. 01. 8:26

Sok muzulmán eleget tett Franciaországban is az iszlám tudományos intézet (IHÉI) felhívásának, hogy a roueni terrorista merénylet után szolidaritásuk kifejezéseképpen vegyenek részt vasárnapi katolikus miséken.

Múlt hét kedden két 19 éves férfi késekkel felfegyverkezve túszokat ejtett a Rouen melletti Saint-Étienne-du-Rouvray katolikus templomában. A 85 éves Jacques Hamel plébánost megölték, egy másik embert pedig súlyosan megsebesítettek, mielőtt a rendőrök agyonlőtték őket.

Az egyik elkövető nem volt ismeretlen a hatóságok előtt, Adel Kermiche ellen tavaly vádat emeltek terroristakapcsolatok miatt, márciusig őrizetben volt, utána pedig elektronikus megfigyelés alatt állt. Naponta csak néhány órára hagyhatta el az otthonát, és mindennap jelentkeznie kellett a rendőrségen. Az ügyész elmondta, hogy a nyomkövetőt minden délelőtt öt órára kikapcsolták, a támadás ekkor történt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.