Óriási dilemmában Trump kampánycsapata

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Új szavazókra lenne szükség, de a meglévőket is meg kellene tartani. Élet a stáb felforgatása után.

Földi Bence
2016. 08. 25. 15:20

Mindebből tehát az a következtetés is levonható, hogy érdemes „szépen szólni” az afroamerikaiakhoz és spanyol ajkúakhoz. Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet Amerika-szakértője szerint is „jó néhány cikcakkot” tehet még Donald Trump ebben a kampányban. Ezt példázza szerinte, hogy az elmúlt egy hétben alapvetően változott álláspontja a mexikói illegális bevándorlók kérdésében. Ha állampolgárságot kapnak ezek az emberek, az négy-ötmillió új szavazót jelenthet a következő választásokra – közölte az M1 csütörtök reggeli műsorában.

Mindenesetre Kellyanne Conway abban bízik, hogy léteznek „rejtőzködő Trump-szavazók”, akiket ezen mérsékeltebb kampányüzenetekkel meg tudnak majd szólítani. Ám amit nyernek a réven, elveszthetik a vámon: a republikánus törzsszavazók egy része nem szíveli a mérsékeltebb hangnemet, így akár el is fordulhatnak Trumptól (például a libertárius Gary Johnson felé, róla bővebben itt írtunk).

A pártelit mindennek nem örül. Steve King iowai republikánus képviselő szerint Trump hibát követ el a hangerő lecsavarásával, mert mostani kijelentései nem állnak összhangban korábbi hangzatos ígéreteivel. Azaz: a politikusnak patikamérlegen kellene kimérnie mondandóját, hogy a potenciális új szavazók és a már meggyőzöttek közül összességében minél több tegye mellé az ikszet a november 2-i elnökválasztáson.

Nekünk mindegy, ki nyer

Nem várható jelentős változás a magyar–amerikai viszonyban, akár Hillary Clintont, akár Donald Trumpot választják az Egyesült Államok elnökévé – vélekedett az M1 csütörtök reggeli műsorában Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet Amerika-szakértője. Mint mondta, az amerikai diplomáciát a gazdasági-politikai érdekek vezérlik. Így Donald Trump győzelme esetén is hasonló lesz az eddigiekhez az amerikai külpolitika, legfeljebb a hangsúlyok kerülnek máshová, hiszen a republikánus jelölt „visszanyesné” országa globális szerepvállalását, és nem költene annyit szövetségesei védelmére.

Ezt maga Trump és csapata is érzi, hiszen miközben közeledni kíván például a spanyol ajkú szavazókhoz, az amerikai–mexikói határra beígért fal tervét sem adná fel. „Fel fogjuk építeni a falat, emiatt ne aggódjanak. Fel fogjuk építeni a falat, és Mexikó fogja fizetni az egészet” – jelentette ki szerdán, a floridai Tampában tartott nagygyűlésén.

Ám mindezek nem hatják meg az elnökjelöltségi versenybeli legádázabb ellenfelét, Ted Cruzt. A texasi szenátor egykori kommunikációs főnöke, Amanda Carpenter szerdán azt mondta a pártpolitikai ügyekben jól értesült Politico hírportálnak: „minden Trump-ígéretnek van egy lejárati dátuma. Tudtuk ezt már az előválasztás során, most pedig végre látszik is, amint leglojálisabb szavazóinak kedvenc témájáról, a bevándorlásról nyilatkozik. Ne mondják, hogy mi nem figyelmeztettük őket” – jelentette ki. Cruz egy másik közeli munkatársa, Rick Tyler még keményebben nyilatkozott: „amennyire látom, már megkegyelmezne az illegális bevándorlóknak. Ha Trump ragaszkodik ehhez az állásponthoz a továbbiakban, az egész bázisát átveri.

Már elég embert becsapott ahhoz, hogy ő legyen a republikánus jelölt. Ez csalás, árulás volt.”

Mi sem támasztja alá jobban a New York-i fenegyerek személyiségének megosztó mivoltát, mint hogy támogatói is akadnak a mérsékeltebb hangvételnek. Kiállt mellette Joe Arpaio arizonai seriff, akit az illegális bevándorlás elleni harc egyik legfontosabb alakjának tartanak az USA-ban. Sőt, Cruz egyik barátja, Stephen Cox is azt mondta, nem lepte meg a váltás, amellyel szerinte Trump nem fog szavazatokat veszíteni. „Talán Ann Coulter (ultrakonzervatív publicista) lesz dühös” – jelentette ki Cox.

Ez még a jövő zenéje, mindenesetre a patikamérlegen kimérősdi egy olyan önjáró, gyakran elszabadult hajóágyúként viselkedő jelölt esetében, mint Donald Trump, nem biztos, hogy kivitelezhető lesz. Nehéz persze megítélni, hogy amikor Trump olykor-olykor ledobja a kampánycsapata által rárakott láncokat és ismét erős kijelentéseket tesz, akkor ez csak indulatainak köszönhető pillanatnyi egyensúlyvesztés vagy tudatos számítás, hogy néha régi szavazóinak is „kedveskedjen”.

Mindenesetre a Hillary-stáb máris reagált arra a törekvésre, hogy Trump imázsát felpuhítanák a republikánus kortesguruk: a Politico egyik-másik elemzése arra mutat rá, hogy a Clinton-kampány a mérsékelt republikánus szavazókat vette újabban célba, és arról igyekszik majd meggyőzni őket, hogy Trump fordulata csak látszólagos, a republikánus elnökjelölt ugyanúgy vállalhatatlanul szélsőséges számukra, mint korábban volt.

A Politico írása arra is rámutat, hogy a demokraták ezzel kívánják visszavenni a kezdeményezést, hiszen Hillary Clintonnak nem volt éppen jó hete. A napokban kiderült, hogy az FBI vizsgálata tizenötezer olyan, Hillary Clinton munkája során keletkezett e-mailt tárt fel, amelyet a volt külügyérnek e-mail-botránya kipattanása után át kellett volna adnia a külügyminisztériumnak, de ezt nem tette meg. (A botrány lényege nagyon röviden: Clinton nem hivatalos, hanem magán e-mail címét használta hivatali levelezéséhez, így üzenetei nem kerültek be a külügyminisztérium archívumába.) A nem magánjellegű és államtitoknak nem minősülő e-mailek ráadásul egy konzervatív szervezetnél landolnak majd: a Judicial Watch az információs szabadság törvény alapján perelte ki ez e-maileket, és egy hétfői bírósági döntés október közepéről szeptember végére hozta előre azt a határidőt, amikor a levelek nyilvánosságra hozatalát meg kell kezdeni Clintonéknak. A levelek között pedig biztos rengeteg politikai muníció lesz – feltéve, ha lesz ideje Trump csapatának ezt kihasználni az elnökválasztásig.

A Clinton-stáb ellentámadása ezért fontos megelőző csapás lehet a korteshadjárat során. Az eddigieken túl a demokraták elsősorban a jobbra szavazó nőkre és a konzervatív tábor művelt, fehér bőrű szavazóira koncentrálnak majd: az a cél, hogy Trumpot beszorítsák a szélsőjobb sarokba, ahonnan nem tud már kijönni. Illetve, hogy ezt a szavazói kört meggyőzzék arról: Trump alternatív-jobboldali nézeteivel nem lehet az ő jelöltjük.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.