– A nagy szomszéd Németországgal a migrációs politikát illető nézetkülönbségek ellenére ma jóban van Varsó?
– A második világháború utáni status quo elfogadásában rejlik a legnagyobb erő, ami a jelenlegi jó kapcsolatokat meghatározza. Ez egy csoda a történelemben, amelynek csak megkoronázása volt az, hogy a német egyesítést a lengyelek támogatták. Cserébe Németország támogatott minket, hogy belépjünk a NATO-ba és az EU-ba. Ami pedig modellértékű az újkori lengyel–német párbeszédben, az az, amit azok a német szervezetek fejtettek ki, amelyeket egykori lengyelországi német kitelepítettek alapítottak. Ezt a modellt akár a magyar–román párbeszédre is át lehetne ültetni.
– A migrációs kérdés ugyanolyan központi téma Lengyelországban, mint Magyarországon?
– Nagyon nagy törés van a társadalomban a konzervatív és a liberális oldal között, mert míg a Polgári Platform a merkeli Wilkommenskulturhoz közeli álláspontot vett fel, az ellenzék – a mai kormánypárt – ennek ellenében kampányolt. Tudni kell, hogy Lengyelországban egymillió ukrán és hetvenezer csecsen él. A társadalom egy része azt nézi, hogy ezek az emberek jótékonyan járulnak hozzá a lengyel gazdaság teljesítményéhez. Szerintem tehát nem az idegenellenesség a lényegi ebben a témakörben, hanem az iszlámellenesség. Mert az, hogy Nyugat-Európában húszmillió mohamedán él, a lengyelek számára furcsa jelenség.
– Van értelme a visegrádi együttműködésnek? Mert amikor a négy ország egyetért valamiben, rögtön virágzik a V4, ha nincs egyetértés, mindenki a V4-es együttműködés haláláról beszél.
– Minden ilyen formációnak van értelme és jövője, de a V4-et sem lenne jó úgy felfogni, mint egy olyan fórumot, ahol lövészárkok vagy sáncok mögé húzódva gyökeresen ellent lehet mondani az uniós együttműködésnek. Kaczynskiék túlzottan erőltetik Josef Pilsudski nagyravágyó geopolitikai vízióját, az első világháború után éltetett Intermarium gondolatát. Lengyelországnak azonban lételeme az unióban maradás.
