Újabb karikatúráért járt halál

A Facebookon közzétett rajz miatt kellett meghalnia egy jordániai írónak.

Herczeg Szonja
2016. 09. 27. 12:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ország Washington egyik fontos szövetségese, évente több milliárd dollár segélyt kap. A helyi vezetés ezért is próbálja a területén élő iszlamistákat kontroll alatt tartani.

Az Egyiptomból kirekesztett, iszlám állam létrehozását szorgalmazó Muszlim Testvériség a két héttel ezelőtti választáson politikai szárnyán keresztül bekerült a jordán parlamentbe. A királyság vezetői ezért attól tartanak, hogy már nemcsak a közelben dúló szíriai polgárháborúból jöhetnek át a szélsőségesek, hanem akár az ország határain belül is felerősödhetnek a szélsőséges iszlamista nézetek. Igaz, ennek némileg ellentmond, hogy a Muszlim Testvériség politikai szárnya nyíltan elítélte a Hatr ellen elkövetett bűncselekményt.

Hatr családja szerint az író halála is a kormány tehetetlenségének az eredménye. „Ha a hatóságok azt hitték, hogy letartóztatásával csillapítják az erőszakos csoportok dühét, nagyot tévedtek. Láttam az élettelen, véres testét, ahogy a két gyereke is. És miért? Egy Facebookon közzétett karikatúra miatt!” – nyilatkozta egy interjúban pár órával a lövöldözés után Hatr felesége.

„Nahed elnézést kért. És a kormány a számos halálos fenyegetés ellenére nem tudta megvédeni. Több hívást is lejátszottunk a kormányzónak, amelyekben azzal fenyegették, hogy kitépik a szívét a mellkasából. De a kormányzó a füle botját sem mozgatta” – tette hozzá egy másik rokon.

Hatr halála után pár órával több száz tüntető ment ki az utcákra, hogy tiltakozzanak és lemondásra szólítsák fel a kormányt, főként a belügyminisztert.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.