A rozsdaövezet Donald Trump aranytartaléka

A gyáripar haldoklása a republikánus jelölt irányába tereli az inkább demokrata szakszervezeti tagságot.

„Tegyük ismét naggyá Amerikát!”

– ez Do­nald Trump kampányának jelmondata, és sehol sem rezonál jobban a republikánusok elnökjelöltjének üzenete, mint az Egyesült Államoknak azokban a régióiban és szövetségi államaiban, amelyek egy másik korszakban lenyűgöző gyáriparukkal valóban a tengerentúli nagyhatalom nagyságát szimbolizálták. A kitűnő minőségű termékek tömeges előállításának képességével az úgynevezett rozsdaövezet nemcsak a motorizációra épülő amerikai életforma bázisa volt, hanem némi túlzással eldöntötte az első és a második világháborút; és ha már csökkenő mértékben is, de hozzájárult a hidegháború megnyeréséhez. A kaliforniai Szilícium-völgyből kibontakozott magastechnológiai ipar, az infokommunikációs forradalom, illetve a pénzügyi szolgáltatások előtérbe kerülése, a felgyorsuló gazdasági globalizáció aztán a múlt század 70-es éveinek végétől kezdve háttérbe szorította, és elhúzódó haláltusára ítélte.

###HIRDETES###

A pusztulás és a letűnés általában nehezen képzelhető el politikai dinamika forrásaként. Mégis ez az a földrajzi tér és helyi társadalmi állapot, amelyből legalábbis részben táplálkozik a 2016-os választási év rendkívülisége, benne az érintett, javarészt fehér munkáscsaládokból összetevődő társadalmi csoport panaszainak, a letűnt aranykor iránti nosztalgiájának direkt stílusban hangot adó Donald Trump felemelkedése. Nem véletlenül. A hagyományosan demokraták felé húzó, s szakszervezeteik révén intézményesen is irántuk elkötelezett embereket pártjuk már régen cserben hagyta, ahogy az egész was­hingtoni elit is, ráadásul a karizmájával annak idején itt is hatást gyakorló Barack Obama kormányzása sem hozott pozitív változást. Sőt a környezetvédelmi szempontok, valamint megújuló energiaforrások előtérbe helyezésével a 2008-as válság utáni kilábalás itt el is maradt. Csak tavaly 40 ezer bányász vesztette el az állását. Trump az említett szlogenjén túl az ipari munkahelyek kiszervezését hozó szabadkereskedelmi megállapodások, illetve a klímavédelmi alkuk elleni kiállásával ugyanakkor pontosan azt mondja, amit az emberek itt hallani szeretnének, azt a fajta pszichológiai mentőövet dobja feléjük, amibe kapaszkodni akarnak. Mivel részben úgynevezett ingóállamokról – amelyekben hol az egyik, hol a másik nagy párt került fölénybe – van szó, ez a taktika az elekto­rokra épülő amerikai választási rendszeren keresztül a politikába átnyergelt New York-i ingatlanmogul aranytartaléka lehet.

Mindazonáltal a rozsdaövezet kékgallérosainak megszólítása lehet, hogy későinek bizonyul, s a többi, adott esetben a demokraták által kihasznált folyamattal szemben nem lesz kellő szavazati súlyuk a választáson. Ezt támasztja alá, hogy míg 1979-ben 21 millió volt a szakszervezetek tagsága, addig ma ez már csak 15 millió, miközben az Egyesült Államok lakossága mintegy százmillió fővel, 225 millióról 325 millióra nőtt.

S míg a tagság Trump felé kacsingat, a szakszervezetek vezetése őrzi demokrata elkötelezettségét: a 2012-höz képest közel 40 százalékkal növelt kampánytámogatásuk (110 millió dollár) nagy részét Hillary Clintonék söpörhetik be.

Változó demográfiai jellemzők miatt a választást eldöntő battleground államokban öldöklő harc folyik. A demokraták mindenkit bevetnek, aki él és mozog: Michelle Obama mellett Katy Perryt és Jennifer Lopezt is mozgósítják. Trumpék pedig olyan államba látogatnak, ahol 1964 óta nem nyert demokrata. Részletek itt.

###HIRDETES2###