Óriási bukás volt a CIA ötvenhatos ténykedése

Tényleg a CIA állt volna a magyar forradalom kirobbanása mögött? Akkor ezt elég jól titkolták.

Nagyon röviden összefoglalva: botrányosan.

A könyv szerint Frank Wisner, aki az ötvenes években a CIA titkos műveleteinek főnöke volt, arról tájékoztatta a Fehér Házat a magyarországi felkelés kirobbanása után, hogy országos földalatti mozgalmat fog kiépíteni politikai és fegyveres ellenállás céljából Magyarországon, ehhez a katolikus egyházat, a parasztság szervezeteit, beépített ügynököket és emigráns csoportokat fog felhasználni. A valóság azonban egészen más volt. „Az Ausztriából a határon átdobott emigránsokat letartóztatták – írja Weiner. – Azokról, akiket összetoborzott, kiderült, hogy hazudozók vagy tolvajok. Erőfeszítése, hogy titkos információs hálózatot hozzon létre Magyarországon, összeomlott. Korábban Európa-szerte fegyvereket ásatott el, de amikor beütött a válság, senki sem találta meg ezeket.”

Weiner azt is leírja, hogy 1956 októberében nem létezett magyar műveleti részleg a CIA-nál, és szinte senki sem beszélt magyarul. Frank Wisnernek mindössze egyetlenegy embere volt Budapesten a forradalom kitörésekor: Katona Géza, egy amerikai magyar, aki a washingtoni külügy alacsony beosztású tisztviselője volt, és munkaidejének 95 százalékában hivatali teendőivel – levelek postázásával, bélyegvásárlással, űrlapok kitöltésével – foglalatoskodott.

A szerző sommás megállapítása: a magyar forradalom két hete alatt a CIA semmivel sem tudott többet a helyzetről, mint amennyit a sajtóban olvasott róla. Természetesen azt sem tudta előre, hogy küszöbön áll a felkelés, és azt sem, hogy a szovjetek elszánták magukat a leverésére. „Ha a Fehér Ház úgy döntött volna, hogy fegyvereket küld, a CIA-nak fogalma sem lett volna, hogy hova küldje őket” – írja az amerikai szerző.

Az egyetlen „sikeres” akció a Szabad Európa Rádió propagandatevékenységének megerősítése volt, amely azonban irreális várakozásokat keltett a magyar szabadságharcosokban. A tankok elleni harcmodorról („harckocsitámadás esetén minden könnyűfegyverrel nyissunk tüzet az ágyú irányzékára”) és az úton lévő amerikai segítségről szóltak a rádióadások.

További súlyos félreértése volt a helyzetnek, amikor Allen Dulles, a CIA főnöke – aki korábban Latin-Amerikában és a Közel-Keleten tökéletesítette puccsszervezési tudását, de amúgy, ahogy a könyvből kiderül, tevékenysége meglehetősen amatőr vonásokat mutatott – Nagy Imrét kudarcnak ítélte, és azt javasolta az elnöknek, hogy az Egyesült Államok Mindszenty bíborosra építsen inkább. A CIA rádióműsorai ezután rágalomhadjáratot indítottak Nagy Imre ellen, azzal vádolták, hogy ő hívta be a szovjet csapatokat Magyarországra: árulónak, hazugnak és gyilkosnak bélyegezték a miniszterelnököt.

November 1-jén Dulles arról beszélt Eisenhowernek, hogy az információs hadviselést siker koronázta Magyarországon, és a honvédség közel 80 százaléka átállt a felkelők oldalára. Dulles ebben is óriásit tévedett. Ahogy Tim Weiner megjegyzi, a felkelőknek nem voltak igazán fegyvereik, és a hadsereg inkább kivárt, mint átállt volna, miközben megindult a szovjet invázió 200 000 katonával és 2500 páncélossal. Az ígért amerikai segítség elmaradt, Dulles pedig az elnöknek letagadta, hogy a Szabad Európa Rádió valaha is ígért ilyet a magyar felkelőknek. Negyven évnek kellett ahhoz eltelnie, hogy az előkerült rádiós átiratokból kiderüljön: a kémfőnök hazudott.

Mindeközben Frank Wisner egyik európai CIA-állomáshelyről a másikra repült – a korabeli beszámolók szerint mind rosszabb idegállapotban. Mentális állapotának romlását alkohollal és cigarettával próbálta orvosolni. Egészen abszurd, de november 5-e éjjelét, amikor a szovjet csapatok kamaszkorú ellenállókat lőttek halomra Budapesten, a különleges műveleti főnök a frankfurti rezidencián töltötte, és villanyvasúttal játszott. Bécsbe repült, majd Rómába, aztán Athénba, ahol a CIA embereit a fegyveres segítségnyújtás fontosságáról próbálta győzködni, de nyilvánvalóvá vált hogy a CIA-nak semmiféle képessége, sem pedig kapacitása vagy terve nem volt a félkatonai műveletek végrehajtására.

Jellemző a helyzet teljes félreértékelésére, hogy amikor Wisner visszatért Washingtonba, december 14-én Dulles arról tartott beszámolót, milyen esélyei vannak a CIA-nak a városi hadviselés folytatására Magyarországon. Súlyos félreértéséről tanúskodik, hogy még ekkor is azt fejtegette a CIA-főnök: jók az esélyek arra, hogy az erdőkben folytatódjék a küzdelem, igaz a felkelők nem állnak jól az utcai harcokhoz szükséges eszközökkel, különösen a tankelhárító fegyverekből szenvednek hiányt. Bár Frank Wisner ekkor még optimista képet festett a forradalom előidézte világpolitikai változásokról, valójában már nem volt igazán beszámítható állapotban. Idegösszeomlást kapott, majd mániákus depressziót diagnosztizáltak nála. Pszichoanalízisnek vetette alá magát, és elektrosokkal is kezelték. Hat hónapot töltött kórházban, mielőtt 1958-ban kiengedték. Allen Dulles ezután a CIA londoni állomásfőnökének nevezte ki, de Wisner mentális állapota nem javult, 1962-ben visszahívták, és nyugdíjazták. 1965-ben fia puskájával véget vetett életének.

Nem úgy tűnik, hogy ezt az egészet sikeres CIA-műveletnek lehetne nevezni.

A be nem avatkozás mellett

Évtizedes aprólékos munkával, több mint ezer, többségében amerikai levéltári forrás felhasználásával készült el 2015-ben Borhi László történész mítoszrombolásra is kifejezetten alkalmas könyve, a Nagyhatalmi érdekek hálójában: Az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolata a második világháborútól a rendszerváltásig. A munkában természetesen az ’56-os forradalomról is szó esett. A szerző tavaly a könyv bemutatóján elmondta: a magyar forradalommal összefüggésben említés sem esett semmiféle nyugati katonai beavatkozásról. Nagy Imrét is totálisan félreértették, ahogy a dokumentumokból kiderült: egyértelműen elutasították, még a nagyköveti akkreditációt is a kormány bukásáig halogatták.

Az igaz, hogy a CIA kiképzett kelet-európai emigránsokat, de ezeket az embereket végül sosem vetették be. Washington ugyanis tudta, hogy az oroszok a világháborúig is elmennek Magyarország megtartásáért, hiszen ha Magyarország elveszik, az egész tömb felbomlik, és több helyütt nem biztos, hogy kiállta volna a próbát a friss Varsói Szerződés. A világháború pedig akár az orosz nukleáris arzenál bevetését is jelenthette volna. Bár a CIA igazgatóhelyettesének volt egy „elvadult” javaslata – ahogy Borhi portálunknak fogalmazott – arról, hogy atombombát dobjanak az orosz utánpótlási vonalakra, de Eisenhower elnök azt mondta a magyarokra utalva, hogy „nem akarhatjuk megölni azokat, akiket meg akarunk menteni”. Borhi szerint a be nem avatkozással nagyon jó döntést hoztak, hiszen máskülönben Magyarország területén vívták volna meg a harmadik világháborút.