Elolvad az Északi-sark jege a medvék talpa alatt

Eddig elképzelhetetlen módon fagypont feletti hőmérsékleteket mérnek az Északi-sarkon, éveken belül eltűnhet a jég.

Normális esetben az északi félgömbön, főleg azon helyeken, ahol az emberi tevékenység, például városok, üzemek közelsége – közvetlenül – nem befolyásolja a klímát, a tél közeledtével egyre lejjebb csökken a hőmérséklet. Sajnos azonban – az új amerikai adminisztráció által hazug összeesküvésnek tartott éghajlatváltozás következtében – az időjárás mostanság nem nevezhető normálisnak. A nemrégiben még extrémnek vagy anomáliának tartott légköri jelentések mindennapossá váltak. Ami ezekben a napokban történik az Északi-sarkon, az azonban még a rossz hírek tengerében is nyomasztó vészjelzésként hat.

Zack Labe, a Kaliforniai Egyetem meteorológus doktoranduszhallgatója írta Twitter-üzenetében a múlt héten, hogy „az Északi-sarkon mért átlaghőmérséklet továbbra is a rossz irányban változik: nő. Micsoda anomáliacsúcs!” Megtörtént, hogy legalább öt meteorológiai bója küldött adatokat arról, hogy a hőmérséklet 0 és +1,2 Celsius-fok közé emelkedett – számol be az esetről a The Weather Channel. Miközben ilyenkor 20 fokkal kellene hidegebbnek lennie arrafelé. Márpedig ezek a bóják a 86. és a 89. szélességi kör között helyezkednek el, tehát szinte a 90. foknál lévő Északi-sarkon vannak. Labe mindezt azzal magyarázza, hogy meleg levegő árasztja el az Arktiszt a Csendes- és az Atlanti-óceán felől is.

Mindezek ismeretében egyáltalán nem meglepő a másik, ugyancsak a napokban érkezett hír, hogy harminchét éves negatív rekordot döntött az Északi-sark eljegesedése. Bolygónk legészakibb tájain az 1981 és 2010 közötti átlagnál 2 millió négyzetkilométerrel (21 magyarországnyi területtel) kisebb területet fed jég. Márpedig eljegesedés nélkül a globális felmelegedés még nagyobb hatást gyakorolhat a Föld éghajlatára. Ennek megértéséhez ismernünk kell az albedó fogalmát. Ez a felület „fehérségének” mérőszáma, tehát az az arány, amelyet a felület a rá eső elektromágneses sugárzásból – például a napfényből – visszaver. Ha hó vagy jég borítja a talajt vagy a tengert, akkor nagy lesz a térség albedója, emiatt a rá eső napfény nagyobb részét sugározza vissza az űrbe, kisebb hányada nyelődik el, és melegíti a vizet, szárazföldet és a levegőt. Így tehát ha eltűnik a hó és a jég, azzal együtt a napfény nagyobb része fogja melegíteni a talajt, ami tovább emeli a hőmérsékletet. Emiatt még több jég és hó olvad el, még kevesebb napfény verődik vissza, és így tovább, a folyamat megállíthatatlanul folytatódik egy öngerjesztő spirál mentén. Bár jelenleg éjszaka van az Északi-sarkon, és tavaszig nem is fog felkelni a nap, a nyári felmelegedés hatása nem múlik el nyomtalanul.

A klimatológusok általában óvatosan bánnak az átlagtól kiugróan eltérő meteorológiai adatokkal. Az időjárás ugyanis olyan bonyolult rendszer, olyan rengeteg tényező hat benne, hogy a végeredmény gyakran kaotikussá, matematikai modellekkel szinte megjósolhatatlanná válik. Magyarul előfordulhat, hogy különösebb trend nélkül is történnek váratlan események az időjárásban. A jelenlegi folyamatok azonban olyan intenzitásúvá váltak, hogy nem lehet őket természetes ingadozással megmagyarázni.

A The Independentnek nyilatkozó Peter Wadhams, a Cambridge-i Egyetem sarki tenger fizikáját kutató csoportjának vezetője elmondta, hogy ilyen magas hőmérsékletek az évnek ebben az időszakában gyakorlatilag ismeretlenek voltak eddig az Északi-sarkon. Mindez annak a közvetlen következménye, hogy nyáron sokkal inkább visszahúzódott a jég a sark fölött, mint általában. Az albedó csökkenése miatt a szokásosnál sokkal melegebb lett az Arktiszon. Így csökkent a sarki és a délebbre eső területek közötti hőmérsékletkülönbség, ami lassulást és zavart okozott a felső légköri futóáramlatnak nevezett szelekben. Az angolul jet streamnek nevezett áramlat több ezer kilométer hosszúságú, de viszonylag keskeny, alig néhány száz kilométer széles, csíkszerű áramló légtömeg. A benne fújó szél sebessége meghaladhatja a 300 kilométeres óránkénti sebességet is. E magas légköri szelek nagy hatással bírnak a földfelszínhez közeli éghajlatra.

A felső légköri futóáramlat felborulása olyan gyors és drasztikus változásokat okozhat éghajlatunkban, amelyek láttán a legpesszimistább klimatológusok is szótlanul állnak. Az eddig elfogadott előrejelzések szerint a teljes északi-sarki jég elolvadása valamikor az évszázad közepén következhet be. Ez, bár már sokkal közelebb van, mint amilyennek húsz-harminc éve tűnt, még mindig „távoli jövőnek” minősül a legtöbb ember számára. Peter Wadhams szerint azonban e minden bizonnyal katasztrofális következményekkel járó eseményig nem negyven, hanem talán csak néhány évünk van.

A legutolsó alkalom, amikor az északi-sarki jég teljesen elolvadt, nagyjából százezer évvel ezelőtt lehetett. A téli eljegesedés jelenleg is folyik, de üteme is sokkal lassabb a megszokottnál. Oroszország északi területeit igen ellentmondásosan érintik ugyanezek az éghajlati folyamatok. Miközben az északi-sarkhoz közel eső körzetekben 6-7 Celsius-fokkal magasabb a hőmérséklet, mint a sokéves átlag, Szibéria belső részén mínusz 40 fokos fagy tombol. Az még nem világos, hogy ezek a hőmérsékleti anomáliák hogyan hatnak az Északi-sark állatvilágára, de félő, hogy ha a jég vastagsága túlzottan lecsökken, a jégtáblák már nem tudják megtartani a jegesmedvéket, ezért a populáció összeomolhat.

Hogy a felmelegedés milyen komplex folyamatokat indíthat be, arra szomorú példát szolgáltatnak az utóbbi években tömegesen éhen haló rénszarvasok. Normális években ősszel hó hullik a rénszarvasok által fogyasztott növényekre. Ez nem okoz nekik problémát, könnyen kiássák alóla a zuzmókat, mohákat. Csakhogy az elmúlt évtizedben többször is előfordult, hogy a felmelegedő tenger és az elolvadó jég miatt szokatlanul felmelegedett, és vízpárával telt meg a levegő. Így nem hó, hanem eső esett, amely olyan kemény és vastag jégpáncéllá fagyott a talajon, amely elérhetetlenné tette a növényeket a rénszarvasok számára. 2013-ban több mint hatvanezer rénszarvas halt emiatt éhen. De az ökológiai folyamat itt nem ért véget. A rengeteg elhullott rénszarvas teteme északra vonzotta a vörös rókákat, amelyek szívesebben esznek dögöt, mint az élőhelyen megszokott sarki rókák. A területen invazív fajnak számító vörös rókák ráadásul sokkal agresszívebbek, így kiirtják a sarki rokonaikat, elfoglalják kotorékaikat, és alapvetően átalakítják az élőhely ökoszisztémáját.