A vasárnapi választáson szenátorjelöltként induló Traian Basescu múlt pénteken Facebook-oldalán reagált arra, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter eltiltotta a magyar diplomatákat a román nemzeti ünnepen való részvételtől. Amint Izsák Balázs felidézte, Basescu egyebek között azt írta: „Orbán Viktor barátom, mi nem akarjuk Budapestet még egyszer meglátogatni, ahogy azt tettük az elmúlt száz év folyamán a ti beleegyezésetek nélkül. De ne provokálj, mert nekünk is van tűréshatárunk.” A volt államfő hozzátette: a magyar nagykövetet ki kell utasítani Romániából, és haza kell hívni a budapesti román nagykövetet, enélkül ugyanis „ezek a politikai kalandorok nem értik meg, hogy Románia határa a Tiszáig tart. Isten óvjon titeket, budapesti csahos kutyák, hogy erre emlékeztessünk!”
Izsák Balázs a beadványában a választási törvénynek azon előírásaira hivatkozott, amelyek tiltják a választási kampány során uszító vagy diszkriminatív választási üzenetek megfogalmazását. Úgy véli, az üzenet ellentétes a Magyarország és Románia között a megértésről, az együttműködésről és a jószomszédságról szóló szerződéssel, valamint az ENSZ alapokmányával, amely határozottan tiltja, hogy ENSZ-tagállamok más államokat, területi épségüket fenyegessék.
Az SZNT felháborítónak és megengedhetetlennek nevezte, hogy valamely képviselőjelölt egy szomszédos, szövetséges ország elleni felbujtás kampányeszközével próbáljon a törvényhozásban képviseletet nyerni, és magyar nemzetiségű romániai állampolgárként, magyar nemzeti identitásában is sértőnek és gyűlöletkeltőnek tartja Traian Basescu megjegyzéseit.
Románia 1990-ben tette meg nemzeti ünnepévé december elsejét: 1918-ban ezen a napon rendezték meg Gyulafehérváron azt a román nemzetgyűlést, amelynek résztvevői kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal, létrehozva Nagy-Romániát.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!