Gambia után Ghána is váltana

Sorra buknak az afrikai országok vezetői. Igaz, a ghánai elnök demokratikusabb a gambiainál.

MNO
2016. 12. 10. 8:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Akufo-Addo a szavazatok 53,8 százalékát kapta, míg ellenfele, a hivatalban lévő államfő, John Mahama 44,4 százalékot szerzett – közölte az MTI a Reutersre hivatkozva. A brit hírügynökség megjegyzi, nem várható, hogy Mahama megkérdőjelezi a választás eredményét.

A 72 éves Akufo-Addo külügyminiszter és főügyész volt 2001 és 2009 között, amikor pártja, az Új Hazafias Párt (NPP) volt kormányon. Korábban már kétszer is indult elnökjelöltként, ám csak most sikerült elnyernie az államfői tisztet.

A választás békésen zajlott a csaknem 25 millió lakosú afrikai országban.

Pan Gimun, az ENSZ főtitkára gratulált Akufo-Addo választási győzelméhez, egyúttal köszönetet mondott a távozó John Dramani Mahamának, amiért jelentős szerepet játszott a béke megőrzésében és a feszültségek csökkentésében a választási időszakban. A koreai politikus, aki hamarosan maga is távozik hivatalából, arról biztosította a ghánaiakat, hogy az ENSZ a jövőben is kész támogatni a demokratikus rendszer konszolidációját az országban.

Akufo-Addo többek között a médiaszabadsággal, a szabad szólással kampányolt, győzelmi beszédében pedig kiemelte: Ghána elnökeként minden egyes ghánai elnöke lesz. Azok érdekeit is képviselni fogja, akik nem támogatták és nem szavaztak rá – tette hozzá.

A folyamatos megfélemlítési kísérletek, kínzások és gyilkosságok ellenére Gambia népe is leváltotta vaskezű elnökét. Ghána leköszönő elnökével szemben Gambia eddigi vezetője nem épp a feszültségek csökkentésében játszik szerepet hazájában. A huszonkét évig hatalmon lévő despota országában az elnökválasztás idejére még az internet- és a telefonhálózat működését is felfüggesztették. Bár Yahya Jammeh először beismerte vereségét, utóbb visszatáncolt – miként a gambiai nép leváltása hírére perdült táncra.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.