A civil szervezet adatai szerint a 2012-ban megválasztott 588 romániai képviselő és szenátor közül 223-an legalább egyszer átültek egy másik frakcióba. A vándorlási rekord egyik magyarázata az, hogy a négy éve még harmadik legnépszerűbb politikai erőnek számító, populista Néppárt – Dan Diaconescu (PPDD) nevű formáció gyakorlatilag megszűnt, névadó alapítója korrupcióért börtönbe került, a párt színeiben megválasztott csaknem 70 törvényhozó pedig más frakciókban keresett menedéket.
A Demokrata Liberális Párt (PDL) nyolcvan törvényhozója azért ült át a Nemzeti Liberális Párthoz (PNL) mert a két jobbközép alakulat 2014-ben egyesült. Az IPP kimutatásaiból kiderült, hogy a parlamenten belüli politikai migráció törvényhozási ciklusonként rendre megkétszereződik: a mostani 38 százalék is csaknem kétszerese az előző parlament 20 százalékos frakcióváltási rátájának, és több mint duplája a mandátumukat kitöltő törvényhozók számának.
Románia eddigi legnépesebb parlamentje ugyanis időközben visszakarcsúsodott megszokott méretére: a leköszönő parlamentnek már csak 507 tagja van. Négy éve azért került a tervezettnél több törvényhozó a parlamentbe, mert a választási törvény többletmandátumok kiosztásával próbálta a pártokat szavazatarányos képviselethez juttatni az akkori egyéni választókerületes – vagyis többségi – választási rendszerben. Ennek az lett az eredménye, hogy 120 választókerületben két jelölt is mandátumot szerzett.
A parlament létszámának erőteljes fogyatkozásához az is hozzájárult, hogy a négy év alatt csak 6 megüresedett helyre írtak ki új választást: azokban a körzetekben, amelyek nem maradtak képviselet nélkül, nem rendeztek időközi voksolást.
A legtöbb törvényhozó – 21 képviselő és 5 szenátor – azért távozott a parlamentből, mert a júniusi választáson önkormányzati mandátumot szerzett. A törvényhozók közül 16-ot a korrupcióellenes ügyészség tartóztatott le, 13-at jogerősen elítéltek, 12 más intézményekbe kapott kinevezést, 6 megsértette az összeférhetetlenségi előírásokat, 3 lemondott, 8 meghalt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!