Kétségek Peking uniós jelenléte körül

Egy, a napokban megjelent európai kutatás szerint politikai szívességeket tesz Magyarország a kínai tőkéért.

Tisztán üzleti érdek vagy sokkal inkább politikai haszonszerzés áll a Kelet-Közép-Európába irányuló kínai befektetések mögött? Erre a kérdésre keresi a választ a Európai Külkapcsolatok Tanácsának (ECFR) napokban megjelent tanulmánya. Az elemzés a 2012-ben Varsóban megalapított 16+1 együttműködési rendszerből indul ki. A szerzők ugyanis úgy vélik, a Kína és régiónk tizenhat országa közötti kooperációra Brüsszel egyre nagyobb gyanakvással tekint.

Uniós intézmények és tagállamok attól tartanak, hogy a formáció valójában Peking „oszd meg és uralkodj” politikáját takarja – írja az ECFR elemzője. A szkeptikusok úgy látják, hogy Kína tovább mélyítheti a gazdasági és politikai értelemben is stagnáló Európai Unió törésvonalait. A dokumentum pedig arra a következtetésre jut, hogy az együttműködés négyéves története során történt pár dolog, amely csak erősítette a nyugati tagállamok bizalmatlanságát.

Magyarország és Görögország esetében bizonyossá vált, hogy a két ország kormánya a kínai beruházásokért cserébe hajlamos ellenállni, ha az EU politikailag konfrontálódna Pekinggel – írják. Az elemzés szerint renitens viselkedésre ösztönöz, hogy a kínai tőkéért verseny alakult ki a tagállamok között. S noha a Budapest–Belgrád-vasútvonal megépítése körüli politikai huzavonát nem részletezi, utal a Brüsszel által nehezményezett beruházásra is. Miként azt lapunk megírta, az Európai Bizottság azért indított kötelezettségszegési eljárást a kínai tőkéből tervezett vasúti beruházás miatt, mert Magyarország előre, pályáztatás nélkül megjelölte a kivitelezésben részt vevő cégek körét – ez pedig az uniós közbeszereztetési szabályokkal aligha egyeztethető össze.

– A közép-európai tagállamokba érkező kínai beruházások egy része nem felel meg az uniós követelményeknek, ezzel viszont kikezdenek egyes uniós intézményeket is – idézi fel az ECFR dokumentuma.

A Budapest–Belgrád-vasútvonal a 16+1 együttműködés idén novemberben Rigában tartott csúcstalálkozóján központi téma volt. A találkozón sor került egy kutatóintézetek közötti párbeszédre, ezen az Európai Bizottság mobilitáspolitikai és közlekedési főigazgatóságát képviselő Matthew Baldwin szintén kitért a beruházásra. Az igazgatóhelyettes elmondta: alapelv a nyitott pályázati rendszer, a Budapest–Belgrád-vasút megvalósítását illetően a bizottságnak továbbra is kétségei vannak. Baldwin az esemény után nyilatkozott lapunknak, ekkor a kínai tőke uniós felhasználásának szigorításáról beszélt. – Az uniós tagállamoknak szerződésekben foglalt kötelezettségeiket minden más kormánnyal kötött megállapodás esetén követniük kell – szögezte le kérdésünkre.

Az elhangzottak után a rigai csúcstalálkozón is felvetődött a kérdés: megtérülhet-e az a külpolitika, amely a kínai tőkéért cserébe konfrontációt vállal Brüsszellel? Andris Spruds, a Lett Külügyi Intézet igazgatója szerint ez alapvetően költségvetési kérdés. – Lehet olyan befektetés, amiért megéri kockáztatni az unióból érkező tőkét – mondta, de hozzátette: a lett kormány egyelőre nem ennyire bátor.

A tőke nagyrészt továbbra is az Európai Unióból érkezik, miközben Kína bizonyára nem pótolhat egy ekkora forrást. Ebből a megközelítésből a Brüsszel ellen „lázadó” magyar külpolitika öngyilkosság. Egyes becslések szerint az elmúlt tizenkét évben naponta 2,2 milliárd forint érkezett az unióból Magyarországra. S bár a papírforma szerint térségünkben kínai beruházásból sem állunk rosszul (2009 és 2014 között több mint 787 milliárd forint), ahogyan egy korábbi cikkünkben megírtuk, ennek többsége egyelőre nem valósult meg. De megkérdőjelezi a magyar kormány Brüsszel-ellenes megnyilvánulásait Lengyelország példája is.

Az ECFR tanulmánya külön fejezetben tárgyalja, miként vált Varsó a térségben Peking hídfőállásává, miközben jó kapcsolatokat ápol Brüsszellel és Washingtonnal. Erre pedig Kína külpolitikája ad választ.

A rigai csúcson Lung Csing (Long Jing), a Nemzetközi Tanulmányok Sanghaji Intézetének kutatója a Magyar Nemzet kérdésére azt a választ adta, hogy Kína számára az Európai Unió a legfontosabb kereskedelmi partner, ezért a rendszer fenntartása a kelet-ázsiai ország elemi érdeke.