Az elhangzottak után a rigai csúcstalálkozón is felvetődött a kérdés: megtérülhet-e az a külpolitika, amely a kínai tőkéért cserébe konfrontációt vállal Brüsszellel? Andris Spruds, a Lett Külügyi Intézet igazgatója szerint ez alapvetően költségvetési kérdés. – Lehet olyan befektetés, amiért megéri kockáztatni az unióból érkező tőkét – mondta, de hozzátette: a lett kormány egyelőre nem ennyire bátor.
A tőke nagyrészt továbbra is az Európai Unióból érkezik, miközben Kína bizonyára nem pótolhat egy ekkora forrást. Ebből a megközelítésből a Brüsszel ellen „lázadó” magyar külpolitika öngyilkosság. Egyes becslések szerint az elmúlt tizenkét évben naponta 2,2 milliárd forint érkezett az unióból Magyarországra. S bár a papírforma szerint térségünkben kínai beruházásból sem állunk rosszul (2009 és 2014 között több mint 787 milliárd forint), ahogyan egy korábbi cikkünkben megírtuk, ennek többsége egyelőre nem valósult meg. De megkérdőjelezi a magyar kormány Brüsszel-ellenes megnyilvánulásait Lengyelország példája is.
Az ECFR tanulmánya külön fejezetben tárgyalja, miként vált Varsó a térségben Peking hídfőállásává, miközben jó kapcsolatokat ápol Brüsszellel és Washingtonnal. Erre pedig Kína külpolitikája ad választ.
A rigai csúcson Lung Csing (Long Jing), a Nemzetközi Tanulmányok Sanghaji Intézetének kutatója a Magyar Nemzet kérdésére azt a választ adta, hogy Kína számára az Európai Unió a legfontosabb kereskedelmi partner, ezért a rendszer fenntartása a kelet-ázsiai ország elemi érdeke.
