Kire jelenthet veszélyt a megújuló UKIP?

A történész Paul Nuttall lett a párt új elnöke, a baloldal félti tőle az észak-angliai bázisát.

Földi Bence
2016. 12. 01. 18:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétfőn megválasztotta új elnökét az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) a farageista Paul Nuttall személyében. A politikus – aki november utolsó napján ünnepelte 40. születésnapját – régi motoros a pártban: 2004-ben csatlakozott a UKIP-hez, ő alapította annak ifjúsági szervezetét, ő lett a legfiatalabb UKIP-es EP-képviselő is 2009-ben, majd Nigel Farage elnöksége idején az alelnöki posztot is betöltötte.

Amikor Farage a számukra sikeres brexitnépszavazást követően lemondott, Nuttall is közölte, nem a párt vezetésében képzeli el a jövőjét. Ám a szeptemberi tisztújításon győztes Diane James október elején – még beiktatása előtt – lemondott, majd nem sokkal később a pártot is elhagyta. Ugyanígy tett Steven Woolfe is, aki saját párt- és képviselőtársával, Mike Hookemmel verekedett össze októberben az Európai Parlamentben. A párt újból megrendezett tisztújító kongresszusán Nuttall korábbi szándékával ellentétben mégis elindult és nyert is.

###HIRDETES###

A Mersey-parti politikus 12 évesen ott volt a 96 futballszurkoló életét követelő stadionkatasztrófa idején a sheffieldi Hillsborough-ban. Állítása szerint „beleégett a saját és sok más ezer ember emlékezetébe”, amit ott látott. Első kisebb botránya is a futballhoz kötődik: saját weboldalán két 2010-ben kelt írásban azt állította, hogy focizott a legkisebb Mersey-parti fociklub, a Tranmere Rovers felnőtt csapatában. Ám a Daily Mail megkereste a Roverst, amely közölte, „ilyen biztosan nem történt”. Nuttall nem volt profi futballista, de a Tranmere korosztályos csapataiban rúgta a bőrt. A párt egyik szóvivője szerint Nuttall akkori sajtósa hibázott, de a politikus sem ellenőrizte, hogy mi kerül ki róla a saját weboldalára.

Nuttallnek komoly problémákkal kell megküzdenie elnöksége elején. Egyrészt azzal, hogy a UKIP a brexitnépszavazással elvesztette legfontosabb politikai témáját – és emiatt a legnagyobb összegeket folyósító támogatóit is –, így új programpontok után kell néznie a pártnak. Ráadásul a referendumot követően sorra robbantak ki kisebb-nagyobb botrányok a UKIP háza táján: egyrészt James és Woolfe sok vitát generáló kilépését érdemes kiemelni. Másrészt azt, hogy a párt által alapított Szövetség az Európai Közvetlen Demokráciáért (ADDE) nevű politikai csoport szabálytalanul költött el uniós forrásokat, emiatt el is zártak bizonyos uniós pénzcsapokat. Ez a támogatók elfordulását követően külön rosszul esik a megcsappant költségvetésű, londoni székházát nemrég elhagyó UKIP-nek.

Mindezek ellenére a Munkáspárt több politikusa is úgy számol, hogy Nuttall megjelenése komoly változást hozhat számukra is. Frank Field – korábbi miniszter, jelenleg Birkenhead alsóházi képviselője – a baloldali The Guadiannek elmondta: szerinte veszélyt jelent a UKIP Észak-Anglia hagyományosan munkáspárti bázisára, és ezt a pártvezetés is érzi. Ám a bevetni szánt politikai eszközök – például szembesíteni Nuttallt a korábbi, mára megtagadott felvetéseivel – szerinte már nem érdeklik a munkáspárti szavazókat. A szintén baloldali New Statesmannek Rochdale alsóházi képviselője, Simon Danczuk optimistábban fogalmazott.

„Paul Nuttall a legjobb dolog, ami a Munkáspárttal történhetett. Igen, jól hallotta. Hamarabb van karácsony”

– írta a politikus, aki szerint a UKIP jelentette „tökön rúgás” összekovácsolhatja és erősebbé teheti a baloldalt. A párt észak-angliai potenciális előretörésétől a konzervatívok is tartanak. James Frayne kommunikációs tanácsadó a Conservative Home-on figyelmeztetett: amennyiben a UKIP-nek sikerül megváltoztatnia az észak-angliai munkáspárti szavazói magatartást, az rosszul sülhet el a konzervatívok számára is, ha nem használják ki a lehetőséget. A UKIP ráadásul nemcsak a baloldalra és mérsékelt jobbra lehet hatással, Matthew Norman a The Independenten úgy érvelt, hogy a Nuttall vezette párt továbbra is meg tudja majd szólítani a szélsőjobboldali szavazókat is.

Van komoly különbség Paul Nuttall és elődje, Nigel Farage között: míg utóbbi igen jó viszonyt ápol Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel, előbbi „sosem támogatta” az ingatlanmágnást. Ezt maga Nuttall mondta az orosz RT-nek. A politikus örül, hogy a brexit egyik támogatója lesz az amerikai elnök, de nem lesz vele túl barátkozós – persze, ha Londonba érkezik (jövő év elején várható Trump buckinghami látogatása), akkor ő is találkozna vele. – Vlagyimir Putyin orosz elnök és Bassár el-Aszad szíriai elnök a mi oldalunkon áll az iszlám extremizmus elleni harcban – véli Nuttall, aki szerint hiba volt Nagy-Britanniától, hogy a felkelőket támogatta. Hozzátette: nem rajong azért, ahogy Putyin a saját népéhez áll, de az oroszok szíriai beavatkozását indokoltnak tartja.

###HIRDETES2###

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.