A miniszterelnök környezete megerősítette, Manuel Valls azt fogja bejelenteni, hogy elindul az elnökválasztáson. Jelöltségéről azóta beszélnek, amióta Francois Hollande csütörtök este jelentette be, nem jelölteti magát újra államfőnek. A Szocialista Párt ezért – a jobboldal mintájára – január 22-én és 29-én rendezi meg kétfordulós elnökjelölt-állító előválasztását.
Már hét politikus jelezte indulási szándékát, de az esélyesnek gondolt Emmanuel Macron volt gazdasági miniszter és a radikális baloldal vezetőjének számító Jean-Luc Mélenchon nem pályázik a párt jelölésére, hanem mindenképpen elindulnak a jövő áprilisi választáson. Így több baloldali jelölt is megmérkőzik majd az egy hete konzervatív jelöltté választott Francois Fillonnal és Marine Le Pennel, a Nemzeti Front jelöltjével.
A Harris Interactive közvélemény-kutató intézete által pénteken nyilvánosságra hozott felmérés szerint Valls a baloldali előválasztás esélyese; a szavazatok 24 százalékára számíthat. Ez viszont nem elég ahhoz, hogy a jobb- és szélsőjobboldal jelöltjei ellen esélye legyen akárcsak a második fordulóba jutni.
Francois Hollande államfő és Manuel Valls kormányfő a szokásoknak megfelelően hétfőn munkaebéden egyeztet az Elysée-palotában, amelynek várható témája a 2014 márciusában kinevezett miniszterelnök távozása lesz.
A francia sajtó szerint több kormánytag neve is felmerült Valls utódaként, például Bernard Cazeneuve belügyminiszteré, Jean-Yves Le Drian védelmi és Marisol Touraine egészségügyi tárcavezetőé.
Az elnökválasztás első fordulóját 2017. április 23-án, a másodikat pedig május 7-én rendezik meg Franciaországban.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!