Megrázta Új-Zélandot a miniszterelnök bejelentése

John Key szerint a csúcson kell abbahagyni. Ezért úgy döntött, hogy lemond.

MTI
2016. 12. 05. 6:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Korábban széles körben úgy vélekedtek, hogy a politikus indul majd a jövő évi választásokon. Ezt cáfolandó most azonban azt mondta, nem akar ugyanabba a hibába esni, mint más vezetők, akik túl sokáig maradnak a hatalomban, és ehelyett akkor távozik, amikor még a csúcson van.

Nem tudott volna egy újabb, negyedik mandátumot vállalni, nem akarta volna a választókat becsapni azzal, hogy egy fél év vagy egy év után távozik – mondta. Remegő hangú beszédében hangoztatta, hogy személyes „áldozatok” késztetik a tisztség feladására, amely viselésének kárát a családja látta.

A helyi sajtó úgy értesült, felesége kérte, hogy mondjon le.

Az egykori pénzügyi szakember, aki egyebek között a neves Merrill Lynch bankcsoportnál is dolgozott, a centrista Új-Zélandi Nemzeti Párt képviseletében 2008-ban került a tisztségbe, véget vetve a munkáspárti Helen Clark kormányfő kilencévi kormányzásának.

Key azt mondta, pártja választmánya december 12-én határoz az új vezetőről és a miniszterelnök személyéről. Hozzáfűzte, ő helyettesére, a pénzügyminiszter Bill Englishre adja majd le szavazatát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.