Mint arról már kedden írtunk, nemcsak hogy átlag alatt maradt, de drámai mértékben tovább is gyengült a magyar gyerekek tudása – legalábbis ez derül ki a legfrissebb, 2015-ös PISA-felmérés eredményeiből. A vizsgálatot a világ legfejlettebb országait tömörítő gazdasági szervezet, az OECD végzi háromévente. Emellett azonban a Világgazdasági Fórum (WEF) is minden évben kiadja saját, az országok versenyképességét vizsgáló jelentését. Ez más típusú felmérés: a nemzetközi non-profit szervezet 12 pillérre alapozza megállapításait, köztük a makrogazdasági környezetre, infrastruktúrára, a munkaerőpiac hatékonyságára, illetve az egészségügy és (ami a mi szempontunkból most a leglényegesebb) az oktatás állapotára és színvonalára.
A WEF sorrendje kísértetiesen hasonlít a PISA-teszt eredményeire, ezért kíváncsiak voltunk, hogy mégis miben különböznek az éllovasok a többiektől, és főként tőlünk. Kiválasztottunk négy, a sajátunktól nagyon eltérő oktatási rendszert üzemeltető olyan országot, amely mindkét szervezet idei húszas listáján szerepelt – ezeket vettük górcső alá.
A PISA-teszt első helyén végzett Szingapúrban az általános iskola csupán hat osztályból áll. A végén viszont a magyar gyerekekkel ellentétben a tizenkét éveseknek már egyfajta érettségit kell tenniük, ezt Primary School Leaving Examinationnek, PSLE-nek nevezik. A PSLE-pontszámok egy életre meghatározhatják az alig serdülők jövőjét, hiszen ez alapján dől el, hogy milyen erősségű és szakirányú középiskolába mehetnek, ami az egyetemi tanulmányaikat is erősen befolyásolja. A 200 pont alatti eredményeket egyenesen katasztrófaként éli meg mindenki, mivel a legjobb iskolák ennél sokkal magasabb pontszámokat követelnek.
Szülői hisztéria ide vagy oda, a gyerek akkor sem jár rosszul, ha ez az áhított cél nem jön össze. A szingapúri szakképzés és műszaki-természettudományos oktatás ugyanis éppúgy kiemelkedő, mint az elit iskolarendszer.
Sokak szerint a titok főként az ország tanárképzésében rejlik. Az érettségi alapján a legjobb 30 százalékba eső diák jelentkezhet tanárképzőre, és csak annyi hallgatót vesznek fel, ahány tanárra az oktatási rendszernek szüksége lesz. A tanárok már munkába állás előtt is nagyon megbecsültek, különböző ösztöndíjakat kapnak, állásuk elfoglalása után pedig az átlagfizetésnél magasabb bérezésben részesülnek.
(A szingapúri oktatásról még többet a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjában olvashatnak.)
A finn oktatási rendszer bemutatásával jó eséllyel nem most találkozik először az olvasó. Hosszú évek óta példálóznak vele, főleg azért, mert a miénkhez képest liberálisnak mondható, nem túl kemény és szigorú. Mégis eredményes.
A gyerekek hétéves koruktól tankötelesek, és a magyarokkal szemben tizenéves korukig csak nagyon ritkán kapnak házi feladatot, írnak dolgozatot. Naponta 75 perc szünetet tartanak az iskolában, ami jóval több, mint más országokban. A természettudományos órák nagy részén kísérleteznek, így már korán lehetőségük nyílik gyakorlati tudás szerzésére.
Az ottani szisztémában nincs intelligencia szerinti megkülönböztetés, az osztályok tanulói vegyes készségekkel bírnak. Éppen ezért az oktatás végére a diákok közti szintkülönbség elenyészővé, a világ legkisebbjévé válik, és a tanulók 93 százaléka el is végzi a középiskolát.
A finnek is hatalmas hangsúlyt fektetnek a tanárképzésre. Bár nem a legjobban fizetett, mégis vonzó szakma a pedagógusi, csak a legjobb eredményeket elérő diákok jelentkezhetnek tanárképző felsőoktatási intézménybe.
Az oktatás teljes mértékben állami finanszírozású, és bár egy ideig a minisztérium szigorú felügyelete alatt működtek az intézmények, jó pár éve szabad kezet kaptak a tanterveik kidolgozására.
A japán oktatást még a második világháború után reformálták meg. A régi 6-5-3-3 éves rendszert 6-3-3-4-re cserélték, azaz 6 év általános iskolára, 3 év alsós középiskolára, 3 év felsős középiskolára és 4 év egyetemre. Kötelezően minden gyereknek összesen 9 évig kell iskolába járnia, tehát az alsós középiskola végéig.
Ennek ellenére a lakosság 96 százaléka elvégzi a teljes középiskolát (a nagyvárosokban ugyanez a mutató 100 százalék, vagyis mindenki elvégzi ezt az iskolatípust – nálunk a 2011-es KSH-adatok szerint a népesség 40-50 százaléka jut el az érettségiig). A 2016-os számok Japánban azt mutatják, hogy a középiskolások 46 százaléka tanul tovább egyetemen vagy főiskolán, ami szintén magas aránynak számít.
A japán oktatási minisztérium teljes mértékben rajta tartja a kezét az összes intézményen: felügyeli a tankönyvek tartalmát, a tanrendet és egyforma oktatási színvonalat tart fenn az egész országban.
A japán gyerekek átlag napi hat órát töltenek az iskolában, és a házi feladatok is plusz két-három órát elvesznek a szabadidejükből. Tehát ebből a szempontból még nehezebb dolguk van, mint a magyar gyerekeknek. Az ebédet is a tanteremben fogyasztják el, az egyenruha pedig szinte minden általános iskolában és a középiskola első három évében is kötelező.
Hollandiában korán, ötéves kortól kötelező az oktatás, de sokan már négyévesen is beíratják gyerekeiket. Az óvoda 1985-ben megszűnt, egybevonták az általános iskolával.
A holland fiataloknak 16 és 18 éves koruk között már csak részidőben kötelező az oktatás. Ez azt jelenti, hogy legalább heti kétszer kell valamilyen továbbképzésen részt venniük.
Nagyon kevés a magániskola, főként állami vagy egyházi intézmények működnek, utóbbiak is a kormány támogatásával. Az oktatás oroszlánrésze ingyenes, de sok helyen szülői hozzájárulást is beszednek.
Az általános iskola Hollandiában is nyolc évig, azaz tizenkét éves korig tart. A különbség az, hogy ott az első két év a beszoktatásról, játékokról szól, harmadiktól tanulnak csak írni, olvasni, számolni. Délelőtt tartják a nehezebb órákat, délután már a kreatívabb, gyakorlatibb tárgyaké a főszerep. A gyerekek csak ritkán írnak év közben dolgozatot, inkább csak félévkor és év végén. Nyolcadik végén mindenki megírja az úgynevezett CITO-tesztet, amelyben valamennyi tantárgy szerepel, a vizsga több napig is eltart. Ez segít a tanárnak és a családnak eldönteni, hogy melyik középiskola felé érdemes terelni a nebulót. Van szakmát tanító, egyetemi általános előkészítő, vagy a legerősebb, az akadémikus előkészítő, ahol negyediktől a diák profilt választ magának érdeklődése alapján.
