Rövid távú adósságkönnyítés Görögországnak

Az adósságállomány csökkentéséről ezúttal sem született döntés.

MTI
2016. 12. 05. 21:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervezet tájékoztatása szerint a görög adósságállomány csökkentéséről ezúttal sem született döntés, az elfogadott intézkedések egyebek mellett a törlesztési időszak kiterjesztését foglalják magukban.

„A következő hetekben megkezdjük ezek végrehajtását” – mondta Klaus Regling, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) vezérigazgatója a brüsszeli ülést követően.

Sajtókommentárok szerint a miniszterek ezekkel az intézkedésekkel ismerték el, hogy Athén végrehajtotta a nemzetközi hitelezők által a mentőcsomagok feltételéül szabott fontosabb reformokat.

A miniszterek ugyanakkor a várakozásokkal szemben nem fogadták el a görög reformfolyamat eredményeinek hivatalos értékelését, mondván, van még néhány nyitott kérdés, amelyre választ várnak. A feltételek teljesítésének eredményes felülvizsgálata biztosítaná Görögország számára a következő hitelrészlet átutalását.

Evklídisz Cakalotosz görög pénzügyminiszter üdvözölte „a vártnál sokkal ambiciózusabb” adósságkönnyítő intézkedéseket, azonban arra figyelmeztette a hitelezőket, hogy ne kényszerítsék az országát olyan reformokra, amelyekről korábban nem állapodtak meg. „Nem kellene olyan követeléseket támasztani Görögországgal szemben, amelyek nem veszik figyelembe a jelenlegi politikai és társadalmi helyzetet” – vélekedett.

„A görög gazdaság rengeteg reformot hajtott végre, most itt az ideje annak, hogy ezek beérjenek” – jelentette ki Cakalotosz. Hozzátette, rendkívül fontos a felek mindegyikének, hogy ne tegyék kockára az eddigi eredményeket a bizonytalanság fokozásával.

A görög költségvetést 2010 óta nemzetközi hitelek tartják működésben. A legutóbbi, jelenleg aktuális, sorban a harmadik mentőcsomag feltételeiben Athén 2015-ben állapodott meg a hitelezőkkel és átfogó reformok végrehajtása mellett kötelezte el magát 2018-ig.

A 86 milliárd eurós hitelcsomag finanszírozásában – az előző kettővel ellentétben – a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem vesz részt, mert nem tartja fenntarthatónak a görög adósság törlesztését és ezért annak enyhítését szorgalmazza a hitelezők csoportjánál. A hitelezők sorában a német kormány viszont az adósság elengedésének minden formáját elutasítja, a hitelfeltételek érvényesítése érdekében viszont elengedhetetlennek tartja az IMF részvételét a programban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.