Íme az első kongresszusi lépés az Obamacare ellen

Egy republikánus szenátor terjesztett be javaslatot a hatályon kívül helyezésre.

MTI
2017. 01. 03. 19:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az indítvánnyal Mike Renzi, a szenátus költségvetési bizottságának az elnöke állt elő arra hivatkozva, hogy a republikánus párt ezt már megelőlegezte, és megígérte, hogy az első ügyek között lesz, amelyet rendez. A pártnak többsége van a képviselőházban és a szenátusban is, ami utoljára 2007-ben fordult elő.

A hatályon kívül helyezés folyamata hónapokba telhet, míg a helyébe lépő új rendszer kidolgozása és elfogadása évek kérdése.

Donald Trump megválasztott elnök a választási kampány során a tervei között elsőbbséget adott az Obamacare megszüntetésének.

A rendszer akadozva működik a gyakorlatban, de húszmillióval több amerikai jut egészségbiztosításhoz, mint korábban, ezért Barack Obama elnök szívügye volt az elfogadása.

Az ülésen a republikánusok egyelőre visszaléptek attól a tervüktől, hogy korlátozzák a kongresszus független etikai figyelő bizottságának a hatáskörét. Trump egy üzenetben emlékeztette politikus társait, hogy „az adóreformra, az egészségügyre és sok más fontos dologra kell előbb összpontosítani”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.