Isztambuli merénylet: újabb gyanúsítottakat vettek őrizetbe

Továbbra is szökésben van a támadó.

MTI
2017. 01. 04. 8:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Dogan hírügynökség úgy értesült, hogy az izmiri rendőrségi akció célpontja három olyan család volt, amely húsz napja érkezett oda a közép-törökországi Konya városából. Konyában tartózkodott a feltételezett merénylő is, mielőtt Isztambulba utazott. A Dogan szerint 27 embert – köztük nőket és gyerekeket – állítottak elő.

Az Anadolu kedden arról számolt be, hogy a 39 halálos áldozatot követelő merénylettel kapcsolatban őrizetbe vettek 14 embert, az NTV török televízió pedig azt jelentette, hogy két külföldi állampolgárt fogtak el az isztambuli Atatürk nemzetközi repülőtéren.

Maga a merénylő szökésben van. Személyét már ismerik a török hatóságok, a Kína északnyugati részén élő ujgur népcsoporthoz tartozik, de a kilétét egyelőre nem hozták nyilvánosságra. A merényletet az IÁ vállalta magára.

Hétfő éjszaka és kedd hajnalban a török rendőrség helikopteres és páncélautós támogatással tucatnyi helyszínen tartott rajtaütést az Isztambul európai oldalán fekvő Zeytinburnu és Basaksehir városrészekben. A török hatóságok kiadtak két olyan képet is, amely minden bizonnyal az elkövetőt ábrázolja.

A török hírtelevíziók kedden beszámoltak egy 45 másodperces videóról is, amelyet a merénylő önmagáról készített az Isztambul szívében található Taksim téren.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.