Rakétával fenyegetőzött Kim Dzsongun újévi beszédében

Kim Dzsongun a Kelet atomhatalmának nevezte Észak-Koreát.

MTI
2017. 01. 01. 7:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság erősíteni fogja katonai potenciálját, ha az Egyesült Államok nem hagy fel agresszív politikájával” – hangsúlyozta televíziós beszédében Kim Dzsongun. Megerősítette, hogy országa kitart „a gazdaság párhuzamos fejlesztésének és az elrettentő nukleáris potenciál erősítésének irányvonala” mellett. Kim Dzsongun a Kelet atomhatalmának nevezte Észak-Koreát.

Tavaly márciusban koreai szakértők Kim Dzsongun utasítására interkontinentális rakéták atomtöltete védőkupakjának hőérzékenységét tesztelték. Az eredménnyel az észak-koreai vezető elégedett volt, és kijelentette, hogy Phenjan olyan technológiát fejlesztett ki, amellyel csak néhány állam rendelkezik, és hatalmas sikert értek el a ballisztikus rakéták gyártása terén.

Tavaly áprilisban Kim Dzsongun személyesen irányította a rakéta új típusú hajtóművének tesztjét a Szohe űrrepülőtéren. Apjának 2011-ben bekövetkezett halála utáni hatalomra kerülése óta felgyorsultak az észak-koreai katonai fejlesztések. Legutóbb 2016. február 7-én hajtottak végre kísérleti rakétaindítást, szeptemberben pedig kísérleti atomrobbantást.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai megtiltották Észak-Koreának a ballisztikus rakétákkal végzett kísérleteket. Phenjan a határozatokat nem ismeri el, és arra hivatkozik, hogy Washington ellenséges politikájával szemben minden joga megvan a védelmi képessége erősítésére.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.