Három órán át hallgatták ki a korrupcióellenes hatóság ügynökei hétfő este saját otthonában Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőt. Hogy mire jutottak, arról egyelőre kevés az információ. A rendőrség közleményében szinte csak a kihallgatás tényét ismerte el, maga a miniszterelnök pedig ártatlanságát hajtogatja, és persze próbálja politikai támadásként, az ellene indított lejárató hadjárat részeként beállítani az egész ügyet. A konkrétumokkal kapcsolatban valamiért meglehetősen szűkszavú.
Amit tudni lehet, hogy több éve tartó nyomozás után, több mint ötven tanú kihallgatását követően Netanjahut „üzletemberektől” kapott ajándékok, szívességek jogtalan elfogadásával gyanúsítják. Hogy pontosan ez mit, mennyit és kiket takar, arról egyelőre csak találgatnak. Az egyik ilyen lehetséges üzletemberként Ronald Laudert, az amerikai milliárdost – családjához köthető az Estée Lauder cég – és a Zsidó Világkongresszus elnökét emlegetik. Netanjahu és Lauder közeli kapcsolatát sosem rejtették véka alá. A bizalmat jól jelzi, hogy a kormányfő még 1998-ban a politikában és diplomáciában sem járatlan – Lauder az Egyesült Államok ausztriai nagyköveteként is szolgált – férfit bízta meg, hogy tárgyaljon az akkori szíriai elnökkel, Háfez el-Aszaddal. Azt is tudni lehet, hogy a rendőrség még szeptemberben Laudert is kihallgatta, azt viszont egyelőre nem, hogy terhelően vallott-e.
Eddig keveset tudni a vád súlyáról is. Az izraeli sajtó is mindössze arról ír, hogy Netanjahut több százezer sékel értékű ajándékok jogtalan elfogadásával gyanúsítják. Azt nyilvánvalóan a törvény szigorúan szabályozza, hogy mi a teendő a kormányfőként és politikusként kapott ajándékokkal, más kérdés, hogy csupán ezek bejelentésének elmulasztásáról vagy esetleg a sokkal súlyosabb vesztegetési kísérletről van-e szó. Az ügyben érintett lehet a családja is, állítólag hamarosan fia is kihallgatásokra számíthat.
Az izraeli népjóléti minisztert, Hajím Kacot is kihallgatta a rendőrség. Az ugyancsak a kormányzó jobboldali Egyesülés (Likud) párthoz köthető politikus már korábban is gyanúba keveredett, miután azzal vádolták, hogy belső információkat használt fel nyerészkedésre: mintegy 75 ezer dollárt kaszált azon, hogy előre értesült két cég összeolvadásáról, és bevásárolt a részvényekből. Most izraeli sajtóértesülések szerint még komolyabb váddal, vesztegetéssel néz szembe.