– A beszélgetés témája, amely miatt kedden Budapestre érkezett, Közép-Európának az Európai Unióban betöltött szerepe. Hogyan látja, mi lenne az?
– Ez olyan kérdés, amiről mindenképp beszélnünk kell a térségben. Nem tudjuk pontosan, mi a szerepünk. Egész Európa identitáskrízisben van, Közép-Európa szintúgy. Rá kell jönnünk, mit is akarunk igazán, ezt anélkül nem tudjuk meghatározni, hogy ne diskurálnánk egymással. Ez sosem könnyű, hiszen bizonyos minket összekötő kapcsokat nem feltétlenül veszünk észre. Például egy Amerikában élő szerb közgazdász, Branko Milanovic a közelmúltban azt írta, Közép-Európa a világ olyan régiója, amelyben a legalacsonyabbak a jövedelmi különbségek. Összeköt minket a kultúra is, amit nem szokásunk értékelni, ezért fontos hangsúlyozni. Nagyon szeretek például Budapestre jönni és itt sétálgatni. Most is egy art nouveau építészetről szóló útikönyvvel a kezemben jártam a várost a nagykövet asszony társaságában. De legutóbbi, tavaly novemberi ittjártamkor, a Budapesti Víz Világtalálkozón is olyan témáról beszéltem az ENSZ Víz és béke globális magas szintű munkacsoportjának elnökeként, amely mindannyiunk számára fontos Közép-Európában. A vízről, és arról, hogy meg kell akadályoznunk, hogy ezen éltető elem miatt alakuljanak ki konfliktusok közöttünk. Nem szoktuk tehát észrevenni, de ha közelebbről megnézzük, akadnak olyan, minket összekötő dolgok, amelyekre nem is számítunk. Ezek révén kialakíthatunk közös álláspontot olyan témákban, amelyekről még csak nem is beszéltünk eddig. Szóval úgy gondolom, identitásunkról, Európában betöltött szerepünkről mindenképpen egyeztetnünk kell.
– Létezik egy közép-európai szervezet, ahol ezekről lehetne beszélgetni, a Visegrádi Négyek. Mit gondol, jó formája és fóruma ez annak, hogy a közép-európai érdekeket megjelenítsük az Európai Unióban?
– Részben. Jól ismerem a V4-et, elnökként többször is részt vettem az egyeztetéseiken a Visegrád Plusz keretében. Azokban az években természetes platformnak tűnt a V4 egész Közép-Európa számára. Mára ez megváltozott. Különböző irányba haladunk bizonyos kérdésekben. A V4-eknek is meg kell határozniuk, mit akarnak, és ebbe mennyire kívánják bevonni a kívül eső, de térségbeli államokat. Az Európai Uniónak szüksége lesz reformokra, de még nem dőlt el, milyenekre. Fontos kérdés, hogy a reformfolyamat során Közép-Európa országai képesek lesznek-e meghatározni a prioritásaikat. Úgy vélem, a kohéziós pénzek kérdését kell fontossági listánk első helyére tennünk. A fejlesztési pénzek kérdésében természetesen egyetértés mutatkozik a térség országai között, de politikai szempontból még nem artikuláltuk ezt. Remélem, hogy hamarosan egyet tudunk érteni egy rövid és tiszta prioritási listában.