Lecsukták a korrupció ellen tüntető orosz ügyvédet

A hétvégi tüntetéssorozat után 15 napra rács mögé küldik az ellenzéki politikust, Alekszej Navalnijt.

MN
2017. 03. 27. 14:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szembeszállt a rendőrökkel – ezzel az indokkal csukták le 15 napra Alekszej Navalnij orosz ügyvédet és ellenzéki politikust, aki a hétvégén Oroszország több nagyvárosában is korrupcióellenes tüntetéseket szervezett. Navalnijt emellett 20 ezer rubeles pénzbüntetéssel is sújtották, amiért a hatóság álláspontja szerint törvénytelen demonstrációkat szervezett –tudta meg a BBC.

A demonstrációk azután kezdődtek, hogy Navalnij kiderítette, Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnöknek jachtja, szőlőgazdasága is van, bár erre hivatalos fizetéséből biztosan nem telne.

A megmozdulásokra országszerte meglepően sokan, legalább 60 ezren jöttek el, közöttük sok gimnazista is, a rendőrök pedig több száz tiltakozót vittek el a helyszínekről.

Navalnij a moszkvai demonstráción vett volna részt, de oda sem érhetett, már útközben letartóztatták. Az ellenzéki aktivista elfogását többen próbálták megakadályozni, de a politikus mindenkit arra kért, folytassák a tüntetést, és ne vele foglalkozzanak.

Az aktivista és ügyvéd a korrupció elleni harcáról és blogbejegyzéseiről lett híres, számos gyanús esetet igyekezett feltárni, amely orosz bankokat, olajcégeket és minisztériumokat érintett.

A még mindig csak 40 éves ügyvéd, Navalnij hazájában igazán híressé és országosan ismertté akkor vált, amikor 2011-ben az elnökválasztási kampányban egy interjúban a kormányzó erőt, a Putyin által vezetett Egységes Oroszország pártot „tolvajok és rablók pártjának” nevezte, a szlogen ugyanis rövid időn belül hihetetlenül népszerű lett. Portrénkat itt olvashatja.

A nemzetközi ismertséget is a 2011. év hozta meg Navalnijnak, köszönhetően annak, hogy egy sor Putyin-ellenes utcai megmozdulás fő szervezőjeként azt hirdette, európai államot akar építeni Oroszországban. A Magyar Nemzetnek is ekkor adott interjút a politikus.

Navalnij korábban jelezte, ringbe száll a moszkvai polgármesteri székért – ezután viszont azonnal büntetőeljárás indult ellene: sikkasztással vádolták, és öt év szabadságvesztést kapott. A polgármester-választáson egyébként a szavazatok 27 százalékát szerezte meg, ezzel második lett.

A politikus indulna a 2018-as elnökválasztáson Vlagyimir Putyin ellen is. Ez azonban kérdéses, ugyanis jogi vita van arról, ki indulhat a választáson: az alkotmány szerint büntetés-végrehajtási intézetben büntetését töltő személy nem indulhat, a törvény szerint viszont felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt lévő személy sem méretheti meg magát az elnökválasztáson.

Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács (ET) főtitkára a korrupcióellenes tüntetéseken őrizetbe vett tüntetők szabadon bocsátását kérte hétfőn az orosz hatóságokhoz intézett felhívásában 

Jagland közleményében jelezte, hogy a jelenleg őrizetbe vett tüntetők „a szólásszabadsághoz és a békés gyülekezéshez való jogukkal éltek", ezért fogva tartásuk nincs összhangban az Emberi Jogok Európai Egyezményével.

A 47 tagállamot – köztük Oroszországot is – tömörítő páneurópai szervezet főtitkára főként a fogvatartott fiatalkorúak miatt fejezte ki aggályát. A strasbourgi testület tisztségviselője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy készek együttműködni az orosz hatóságokkal a hasonló helyzetek megelőzése végett, de csakis az egyezményben előírtak szerint, írja az MTI.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.