Trump szótlan, a hírszerzők tanácstalanok

Több az ismeretlen elem Trump lehallgatási vádjában, mint a tény. Van-e „mély állam”, és mi lehet ennek a vége?

A kiindulópont az, hogy Donald Trump elnökségének harmadik hónapjában megfogalmazott egy elődjét illető nagyon súlyos – ha nem a legsúlyosabb – vádat, ám forrásairól nem hajlandó beszélni addig, ameddig a kongresszus le nem folytatta a Fehér Ház által sürgetett vizsgálatot.

A hétvégén elsőként Obama szóvivője, másodjára James Clapper, az úgynevezett hírszerző közösség előző vezetője (DNI) cáfolta, hogy Obama Trump elleni lehallgatást rendelt volna el az elnökválasztási véghajrában. De miközben az amerikai fősodorbeli sajtó eleve képtelenségnek tartja, hogy a volt demokrata elnök vagy adminisztrációja a republikánus vetélytárs lehallgatására adott volna utasítást, meg kell még várni a hírszerző közösség minden szervének nyilatkozatát.

Hétfőn először a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) igazgatója, James Comey nyert időt magának azzal, hogy nyilatkozattételre kérte az igazságügyi minisztériumot. Mármint hogy nyilvánosan cáfolják meg Trump állítását. Jelen pillanatban az is kérdés, hogy a belengetett kongresszusi vizsgálat fényében bármelyik állami szerv ragadtatja-e magát bármiféle nyilatkozatra a DeepStateGate (mélyállam-gate) néven emlegetett ügyben. Az biztos, hogy egy ilyen vizsgálat súlyos hónapokat vehet igénybe, és könnyen lehet, hogy a témáit gyorsan váltogató Trump-adminisztrációnak még egyszer jól jöhet, hogy mégoly vékonyka bizonyítékokkal a kezében majd egyszer asztalra csapjon, és elégtételt vegyen azokon, akik hitetlenül fogadták a híres hétvégi Twitter-üzenetet. 

###HIRDETES###

Kétségtelen, mindez frontális támadás az elnök részéről, hiszen beiktatása óta a kiszivárogtatások és a hírszerző közösség ellenállása olyan állóháborút eredményezett Trump és a kormányzat egyes berkei, illetve a sajtó között, hogy ez immár komolyan veszélyezteti elnökségének sikerét.

Donald Trump tehát most ellentámadásba lendülve mccarthyzmussal vádolta az orosz befolyást rajta és emberein számon kérőket, majd az állítólagos lehallgatást azonnal a Watergate-ügyhöz hasonlította. Ezzel némileg meglephette bírálóit, hiszen mostanság szokássá vált Washingtonban, hogy a sajtó ellen egykor szintén sokat hadakozó, majd a Watergate-ügybe belebukó Nixon elnöki idejéhez hasonlítsák Trump elnökösködését.

Ugyanakkor nagyon komoly vádról van szó, és ha rosszul jön ebből ki az Egyesült Államok első embere, akkor az könnyen bukását jelentheti. Ha viszont tudja, mit tesz, döntő csatát nyerhet.

Az elnök feltehetőleg tudja, mit játszik, és azt is figyelembe veszi, hogy sohasem volt kifizetődő dolog összeveszni a teljes hírszerzési karral. A rapszodikus intézkedéseiről megismert, nagybefektető-üzletemberből elnökké avanzsált politikusnak sokkal inkább abban lenne mozgástere, hogy az egyes hírszerzési szerveket finoman kijátssza egymás ellen, hogy az általa eddig az együttműködés hiányaként érzékelt magatartást – például a sajtót menetrendszerűen megtaláló szivárogtatókat – meg tudja törni, és várni, hogy az ügyben egymásnak ellentmondó nyilatkozatok szülessenek. Az első, kezére játszó elszólás napvilágot is látott, a George W. Bush republikánus elnök alatt főügyészként szolgált Michael Mukasey úgy foglalt állást, el tudja képzelni, hogy volt lehallgatási tevékenység Trump ellen, tehát be volt drótozva a New York-i politikai főhadiszállás, a Trump-torony, de inkorrektnek tartja, hogy az új elnök mindezt Obama nyakába varrta. Mukasey egyúttal az igazságügyi minisztériumot nevezte meg „titokgazdaként”.

Ha máshol nem, az FBI-nál biztos, hogy lenniük kell olyan dokumentumoknak, amelyek ezt erősítik. Máskülönben Trump tényleg bődületeset hazudott. Ha tényleg így volna, egyben minden további kijelentését hiteltelenítené, nehéz ép ésszel felfogni, miért kockáztatna ekkorát egy amerikai elnök.

A hétvégén feldobott labdát tehát elkezdték dobálgatni egymásnak a kérdésben illetékes szervek, ugyanakkor a sajtó demokratákhoz húzó része – élükön a CNN-nel – lankadhatatlanul szövi az orosz befolyás narratíváját. A CNN Trump-tanácsadóktól kezdve egészen sms-váltásokig bezárólag feltérképezte, hogy miként köthető Vlagyimir Putyinhoz az amerikai elnök, másképpen fogalmazva: hogyan hozta zsarolható helyzetbe az orosz elnök az amerikai vezetést.

Jeff Sessions igazságügy-miniszternek tehát remek hete lesz, róla ugyanis a múlt héten derült ki, hogy a kampány idején – még szenátorként – kétszer is találkozott Szergej Kiszljak washingtoni orosz nagykövettel, ám nem tett róla említést a beiktatása előtti meghallgatáson. A találkozókkal kapcsolatban Sessions sietett leszögezni, kampánytémák nem kerültek szóba. Trump csapata az afférra a Politico hírportál által előásott fotó közlésével válaszolt, ezen Nancy Pelosi demokrata képviselőházi frakcióvezető Szergej Kiszljak és mások társaságában látható. Amivel nem lenne baj, ám Pelosi előzetesen azt mondta, sohasem találkozott az orosz nagykövettel.

Oroszügyben egyébként nagyon gyorsan falnak ment a szintén demokrata párti Claire McCaskill szenátor is, aki Sessionst ugyanazért támadta, mint mindenki, ám tőle meg két régi Twitter-üzenet is előkerült, amelyek tanúsága szerint ő is találkozott a „hírhedt” Kiszljakkal.

###HIRDETES2###

Ugyanakkor nem biztos, hogy az orosz találkozók ügye, vagy akár a lehallgatási adok-kapok ezen a héten felszínen maradnak, Trump ugyanis ma hirdet új végrehajtási rendeletet bevándorlásügyben, valamint várhatóan ezen a héten kezd bele a republikánus vezetés a demokraták egészségbiztosítási rendszere, az Obamacare jogszabályi lebontásába.

Csetepaté tehát lesz elég enélkül is.

Mély állam vagy mély álom?

Honnan jön a DeepStateGate kifejezés? A „mély állam” szókapcsolat, köszönhetően Donald Trump stábjának, egyre inkább a washingtoni közbeszéd részévé válik – annak ellenére, hogy korábban kicsit inkább az összeesküvés-elméletek sajátja volt, igaz nem kizárólagosan. A mély állam az állam az államban megfelelője, és azt az állapotot írja le, amikor a választott tisztviselők helyett a hatalmat egy szűk kör gyakorolja, mondjuk a hadiipari komplexum, a hírszerző közösség vagy éppen egy magát önállósító állami bürokrácia.

A The New York Times cikke szerint a DeepStateGate állítása, miszerint a Trump-tornyot az FBI lehallgatta, a jobboldali beszélgetős rádiók összeesküvés-elméleteiből származik. Egészen pontosan múlt csütörtök este hangzott el Mark Levin műsorában, aki azt állította, hogy a szövetségi kormányzat szervei lehallgatták az Obama elnököt váltani kívánó republikánus elnökjelöltet. „Ez óriási botrány” – jelentette ki Levin hallgatóinak.

Az állítást aztán péntek reggel átvette Trump házi médiája, a Breitbart News, amelyet korábban az elnök fő stratégája, Steve K. Bannon vezetett. Kevesebb mint huszonnégy órával később az elnök már tényként jelentette ki a lehallgatást Twitter-üzenőfalán.

Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a „mély állam” támadásáról szóló teóriák egyáltalán nem csak az amerikai alternatív jobboldal (alt-right) szóhasználatában bukkantak fel. A kezdőrúgást Glenn Greenwald adta meg, a neves újságíró, aki egykoron a baloldali The Guardian publicistája volt, és a WikiLeaks-sztori robbantásában is prominens szerepet vállalt. Ő már január 11-én ezzel a címmel jelentetett meg posztot blogján: A mély állam háborút indított a megválasztott elnök ellen, ellenőrizetlen információkat vetve be, miközben a demokraták ujjonganak.

Greenwald, aki egyébként egyáltalán nem Donald Trump rajongója, sőt szerinte is számos veszélyt hordoz Trump elnöksége, már akkor figyelmeztetett: az új elnök ellenfelei hidegháborús lejárató taktikához folyamodtak, amely azonban könnyen a visszájára sülhet el. És ebből Trump nagyot profitálhat.

Az újságíró a cikkét egyébként Dwight Eisenhower elnök 1961 januárjában tett intelmével indította, amely óvott a „hadiipari komplexum” befolyásának térnyerésétől a kormányzatban. „Az illetéktelen hatalom katasztrofális erősödésének lehetősége létező és velünk maradó veszedelem” – fogalmazott Eisenhower.

A megállapításból leszűrhető: a „mély államtól” való félelem legfeljebb mély álmot aludt egy ideig, de a hidegháború hőskorától végigkísérte az Egyesült Államokat, ahol idővel a titkosszolgálatok száma és létszáma igencsak tekintélyesre duzzadt, és ahol a hadiipar befolyását sem lenne érdemes tagadni.

Talán épp ezért is lehet hatásos, amikor Trump abban a szerepben tetszeleg, mint aki ez ellen az erő ellen visel most háborút – függetlenül attól, hogy igaz-e hétvégi állítása, és valóban lehallgatta-e toronyházát az FBI. (T.Sz.T.)