A NATO-főtitkár figyelmeztette a szövetséges Törökországot

A jogállamiság maradéktalan tiszteletben tartására szólította fel Ankarát csütörtökön Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Máltán.

MTI
2017. 04. 27. 9:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Törökországnak természetesen jogában áll megvédenie magát, és igazságszolgáltatás elé állítani azokat, akik az elvetélt puccskísérlet mögött állnak, de ezt a jogállamiság maradéktalan tiszteletben tartásával kell tenni” – mondta Stoltenberg Vallettában, ahová az EU védelmi minisztereinek tanácskozására érkezett.

Stoltenberg hangsúlyozta, hogy Törökország több oknál fogva is kulcsfontosságú szövetséges, kiváltképp a geostratégiai elhelyezkedése miatt, mert határos a háború sújtotta Irakkal és Szíriával, továbbá közel fekszik Oroszországhoz is. Felhívta a figyelmet arra, hogy Törökországban sok terrortámadás történt, több mint bármely más szövetséges országban.

Az Anadolu török állami hírügynökség szerdai jelentése szerint Törökországban elfogatóparancsot adtak ki 3224 ember ellen a tavaly júliusi puccskísérletért felelőssé tett, Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatához fűződő állítólagos kapcsolata miatt. Közülük több mint 1110 embert már őrizetbe is vettek. Az ország mind a 81 tartományára kiterjedő szerdai rajtaütés-sorozat az idei év eddigi legnagyobb razziája volt, mintegy 8500 rendőr vett részt benne.

A belügyi tárca legutóbb április 2-án közölt adatai szerint tavaly július 15. óta 113 260 embert vettek őrizetbe a hatalomátvételi kísérlettel összefüggésben, közülük 47 155-öt előzetes letartóztatásba is helyeztek. Közülük 10 732-en rendőrök, 7463-an katonák, köztük 168 tábornok, 2575-en bírák és ügyészek, 26 177-en civilek.

A letartóztatások mellett közel 120 ezer embert menesztettek vagy függesztettek fel állásából egyebek közt a katonaság, a rendőrség soraiból, az oktatás, a média és az igazságszolgáltatás területéről, azzal gyanúsítva őket, hogy kapcsolatban álltak a gülenista mozgalommal vagy más, Törökország által terrorszervezetnek nyilvánított csoportokkal.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.