Délután Orbán Viktor is megszólalt, többek között azt mondta az újságíróknak, hogy Magyarországnak senki sem szabhat feltételeket.
Rogán Antal az ülést követően közölte: az Európai Néppárt ülése végére minden résztvevőnek világossá vált, hogy Magyarországnak az EU-ban, a Fidesznek az Európai Néppártban a helye – írja az MTI. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter – az M1-en elhangzottak szerint – azt mondta, a csúcstalálkozón Orbán Viktor megerősítette, Magyarország kész minden kérdésben folyamatosan tárgyalni az Európai Bizottsággal. „Tehát bármilyen jogi eljárás indul ellenünk, akkor a kormány minden egyes jogi érvet, amit az Európai Bizottság közöl, természetesen komolyan fontolóra vesz” – hangsúlyozta.
Orbán Viktor az ülésen kiemelte: Magyarország továbbra is fontosnak tartja a határok védelmét és azt, hogy minél kevesebb illegális bevándorló – sőt, ha lehet, akkor egyetlenegy sem – jusson be az Európai Unió területére – ismertette. Ezért a kormány minden korábban hozott intézkedését, beleértve a tranzitzónákat, fenn akarja tartani – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy ezzel az ország teljesíti azokat a kötelezettségeket, amelyeket a schengeni egyezményben rögzítettek.
Kérdésekre válaszolva elmondta azt is, Magyarország hajlandónak mutatkozik beengedni a 14-18 év közötti migránsokat, de csak abban az esetben, ha alávetik magukat DNS-vizsgálatnak, így ugyanis egyértelműen kiderülhet, hogy valóban az említett korcsoportba tartoznak-e. A tranzitzóna létét boncolgató kérdéseket és kéréseket viszont nem tudja megfontolás tárgyává tenni a kormány, mert azt gondolják, hogy az része a határvédelemnek, és nem zárt, nem őrzött, így szabadon lehet onnan távozni, csak az unió területére nem lehet belépni onnan, amíg a szükséges idegenrendészeti eljárások le nem záródnak – mondta a politikus.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!