Húsz török kémet lepleztek le Németországban

Erdogan a tavalyi puccskísérlet miatt érdeklődik az emigráns törökök után. Hatezer fős hálózata lehet.

MN
2017. 04. 06. 6:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mostanáig húsz embert gyanúsított meg a német szövetségi ügyészség azzal, hogy a török kormány megbízásából kémkedtek Németországban – írja a Die Welt című lap. Az ügyészség célkeresztjében van a török vallásügyi hatóság, a Dyanet egyik magas rangú tisztviselője is. A kiterjedt kémkedési ügy részletei a Baloldal képviselője, Sevim Dagdelen kérdésére adott kormányzati válaszból derültek ki.

A gyanú szerint a török hírszerzők és a Török-Iszlám Unió a Vallási Intézményekért (Ditib) fedésében működő ügynökök a Fethullah Gülen emigráns török vallási vezető mozgalmához kötődő személyek után kémkedtek. Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint ugyanis Gülen követői terroristák, és ők a felelősek a tavaly júliusi, sikertelen puccskísérletért.

A török titkosszolgálat, az MIT már egy hosszú, 358 állítólagos Gülen-támogató és mintegy 200 iskola és egyesület nevét tartalmazó listát is átadott a német hatóságoknak.

A Welt által idézett szakértők szerint az MIT már mintegy hatezer fős hálózatot épített ki Németországban. Köztük volt a Diyanet külügyi kapcsolatokért felelős vezetője, Halife Keskin, aki ellen március közepe óta nyomoz a szövetségi főügyészség.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.