Iskolaügy: elutasította a határozattervezetet Marosvásárhely

A helyi képviselők egy része nem vett részt a szavazáson.

MTI
2017. 04. 06. 15:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közösségi hálón több csatornán is élőben közvetített tanácsülésen több tucat szülő és civil aktivista is részt vett. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Szabad Emberek Pártja (POL) frakcióvezetője is jelezte, hogy a határozattervezet ellen szavaz. A tervezetet végül támogató szavazat nélkül, tizenhárom ellenszavazattal és négy tartózkodással utasította el az önkormányzati testület. A helyi képviselők egy része nem vett részt a szavazáson.

Az előterjesztésben csak azok a tanintézetek szerepeltek, amelyekre korábban a Maros megyei tanfelügyelőség kedvező véleményezést adott.

Csíky Zsolt, az RMDSZ frakcióvezetője magyarul és románul is elmondta, a szövetség álláspontja szerint a jelenlegi iskolahálózatot kell tovább működtetni a városban a következő tanévben is. A szövetség felszólította a polgármesteri hivatalt, a tanfelügyelőséget és a minisztériumot, hogy „hagyjanak fel az egymásra mutogatással, és oldják meg a helyzetet”. Csíky Zsolt megemlítette: bár mindegyik intézmény vezetője több ízben is azt hangoztatta, hogy meg akarja oldani az ügyet, egyetlen döntést sem hoztak a megoldáshoz. Úgy vélte, minden eddigi döntés az időhúzást és a bizonytalanság fenntartását célozza. Nyomatékosította, hogy sem a szülők, sem a szövetség nem adja fel a magyar iskolákért folytatott harcot.

Csíky Csengele, a szülők képviselője az MTI-nek elmondta, sikerült elhárítani egy veszélyes határozattervezetet. „Reménykedünk, de lesben állunk, és várjuk a pozitív fordulatot a katolikus gimnázium ügyében” – fogalmazott a katolikus gimnázium szülői közösségének a képviselője.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.