Kínzással vádolják Pinochet egykori főtestőrét

Negyvennégy évvel ezelőtti tettéért kell felelnie Cristián Labbének.

MTI
2017. 04. 14. 7:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Cristián Labbé 1973 őszén a dél-chilei Panguipulli településen megkínzott négy embert, akiket a rezsim politikai ellenlábasainak támogatásával gyanúsítottak. A kihallgatások és kínzások után mind a négyüket szabadon engedték. A bírósági indoklás szerint azért kell Labbét letartóztatni, mert szabadlábon veszélyt jelent a társadalomra.

Labbé ellen az 1973-tól 1990-ig tartó katonai diktatúra idején elkövetett más bűncselekmények miatt is vádat emeltek már.

Augusto Pihochet testőrségének volt parancsnoka a diktatúra utolsó évében a kormány főtitkári posztját is betöltötte. A rezsim bukása után 16 éven át volt Santiago Providencia település polgármestere.

Hivatalos források szerint a diktatúra 17 éve alatt 3225 ember halt meg vagy tűnt el politikai hátterű bűncselekményekben, és több mint 37 ezer embert kínoztak meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.