Miért védte egy csecsen az oroszok becsületét?

Moszkva és Groznij viszonya sokat változott az elmúlt 25 évben, így Magomed Daszajev kiállása sem olyan meglepő.

Ez a kaukázusi tempó mellett részben a közelmúlt két háborújának a következménye is.

Mindehhez társul ráadásul, hogy a Kaukázus népei másokkal szemben a feudalizmustól a kapitalizmusig vezető több száz éves utat történelmi léptékben szinte egyik pillanatról a másikra, fejlődési szakaszokat átugorva tették meg. A hagyományos értékek, a család, a haza, a hit és a tradíciók melletti kiállás szilárdabb, mint máshol. A liberális eszméknek errefelé nincs táptalajuk. Ezzel összefüggésben értelmezhető a közelmúlt több botránya, így a homoszexuálisok összegyűjtéséről, megkínzásáról, s általában társadalmi megítéléséről szóló leleplező cikksorozat fogadtatása, az ez után következő fenyegetések. Talán nem véletlen, hogy csecsen szálon jutottak el a hatóságok a moszkvai liberálisok ikonikus alakjának, Borisz Nyemcovnak a gyilkosaiig is, sőt némely elemzők szerint a megrendelőt is grozniji felső körökben érdemes keresni.

Moszkva és Groznij kapcsolatai is sokat változtak az elmúlt negyed század alatt, ahogy a csecsen államalakulat is nagy átalakuláson ment át. A Szovjetunió gyengülésével, majd időközbeni széthullásával a szuverenitások lázában formálódott Csecsenföld 1.0 még nagyon is világi, sőt egyenesen posztszovjet volt. Szó sem volt iszlamizmusról, terrorizmusról, a függetlenség élharcosa is egy volt szovjet tiszt, Dzsohar Dudajev volt; a másik erős ember, Aszlan Maszhadov pedig arról beszélt, hogy ő nem Allahban, hanem a tüzérségben hisz. Ha Moszkva engedi, minden bizonnyal egy keleti típusú autoriter rendszer épül, mint annyi a térségben. Ám a Kreml nem engedte, gyengék voltak a gazdasági alapok is, s ilyenkor szokás szerint erősödtek a belső ellentétek. A hagyományos posztkolonialista fejlődés helyett jött az első háború, majd Maszhadov vezetésével a sokak szimpátiáját eljátszó Csecsenföld 2.0, egy kalózállam, amely nem is nagyon nevezhető igazi államnak. Elsöpörte a második háború, de a katonák fejében élő Csecsenföld 3.0 nem működött. Vlagyimir Putyin úgy 2002 körül megértette, hogy a helyzet stabilizációja a konfliktus csecsenizációja nélkül elképzelhetetlen. Így került előbb a képbe Ahmat Kadirov mufti, aki a lojalitás fejében teokrata államban gondolkodott. Merényletnek áldozatul esve álmai beteljesülését nem érhette meg, elképzeléseit azonban fia, Ramzan Kadirov vitte tovább és teljesítette ki.

A Csecsenföld 4.0 olyan állam, amelyben a társadalomnak a hidzsáb iskolai viselésében is megjelenő iszlamizációja fontos faktor. A dicsőséghez azonban kevesek az égiek, így lojalitásáért Kadirov megkapta Moszkvától azt, amit Maszhadov még erővel akart elvenni. Mint arra Dmitrij Travin szentpétervári politológus rámutat, ebben a feudális viszonyban Putyin a cár, míg Kadirov a helytartó kormányzó. Felruházva teljhatalommal, és úgy ellátva pénzzel, hogy Csecsenföld igazán látványos fejlődésnek indult. Csakhogy a romló gazdasági helyzetben a nadrágszíjat Groznijban is össze kellene húzni, ehelyett a professzor szerint Kadirov inkább még hangosabban kiáll Moszkva mellett. Örök kérdés persze, hogy ez a viszonyrendszer meddig életképes.