Moszkva rendkívüli ülést hívott össze a szíriai légi csapás után

Oroszország soron kívül tárgyalná meg, mi legyen a következő lépés.

MN
2017. 04. 07. 15:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rendkívül idegesen reagált a Szíriában végrehajtott amerikai légi csapásra Moszkva, pénteken pedig rendkívüli ülést tart pénteken Genfben az eset kapcsán a Szíriát Támogató Nemzetközi Csoport (ISSG) tagjainak részvételével.

„A tanácskozást, amelyen az ENSZ-különmegbízott elnököl majd, Oroszország, az egyik társelnök kérésére hívták össze, és a másik társelnök, az Egyesült Államok is beleegyezett” – áll Staffan de Mistura hivatalának közleményében.

A különmegbízott az AP amerikai hírügynökségnek azt mondta, hogy a hivatala „válságrendező üzemmódban” dolgozik a csütörtök éjjel Szíriában végrehajtott amerikai légi támadás után, de a részletekre nem tért ki, írja az MTI.

Mint a Magyar Nemzet hírportál korábban beszámolt róla, Donald Trump elnök rendeletére a Földközi-tengeren állomásozó két amerikai hadihajóról 59 manőverező robotrepülőgépet indítottak egy közép-szíriai légitámaszpont ellen, megtorlásul a Hán Sejkún ellen kedden végrehajtott, 86 emberéletet követelő, Bassár el-Aszad rendszerének tulajdonított – valószínűsített – vegyifegyver-támadás miatt.

Az amerikai támadás miatt péntekre összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülését is, szintén orosz kérésre.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) illetékese úgy nyilatkozott, hogy a szíriai háború az amerikai támadás után nemzetközi fegyveres konfliktussá alakult át.

„Minden, egy adott ország területén annak beleegyezése nélkül végrehajtott katonai művelet nemzetközi fegyveres konfliktus” – jelentette ki Iolanda Jaquemet Genfben a Reuters hírügynökség kérdésére válaszolva.

Az Egyesült Államok vezette nemzetközi szövetség által Szíriában korábban végrehajtott légi csapások – Damaszkusz beleegyezésével – az Iszlám Állam ellen irányultak, amely a szíriai kormány ellensége. Oroszország szövetségével, Damaszkusszal együttműködve hajtott végre légi támadásokat 2015 szeptemberétől, az iráni milíciák Bassár el-Aszad elnök katonáinak oldalán harcolnak.

A háborús szabályokat rögzítő genfi egyezmények betartásán is őrködő ICRC 2012 júliusában még belső fegyveres konfliktusnak minősítette a szíriai háborút.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.