Az orosz légierő később felvételeket is közzétett a légibázis szétlőtt hangárjairól, és a még el nem oltott tűzfészkekről.
Az AP amerikai hírügynökség azt írja: Homsz tartomány kormányzója közölte, hogy halálesetek is történtek, és a légicsapás szinte teljesen lerombolta a hadsereg légibázisát. A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja pénteken reggel arról számolt be, hogy négy szíriai katona vesztette életét – írja a BBC.
Később a Reuters a szíriai hadsereg közlésére hivatkozva azt írta, a rakétatámadásban hat ember vesztette életét, és jelentős anyagi veszteségeket okozott. A hadsereg „kirívó agressziónak” minősítette a történteket.
A Sky News Arabia televízió értesülései szerint azonban a légicsapásnak legalább 10 halottja van, közöttük polgári személyek. A Rosszija 24 orosz hírtelevízió szerint kilenc szíriai repülőgép semmisült meg, de a kifutópálya viszonylag sértetlen maradt.
Kilenc polgári lakos, köztük négy gyerek is meghalt – jelentette a SANA hivatalos szíriai hírügynökség. A hírügynökség szerint az áldozatok a légi támaszpont közelében fekvő al-Hamrát, as-Sajrát és al-Manzul falvaiból valók. Az as-Sajrátban becsapódott két rakéta öt civil – köztük három gyermek – életét követelte, míg az al-Hamrátban becsapódott egyik rakéta további négy ember – köztük egy kiskorú – halálát okozta. A hivatalos forrás szerint a légi támaszponttól mintegy négy kilométerre található al-Manzulban legalább hét civil megsebesült. A manőverező repülőgépek becsapódásai miatt súlyos károkat szenvedtek az ottani lakóépületek. A helyszínen jelenleg mentőcsapatok dolgoznak.
Dmitrij Szablin, az orosz parlamenti felsőház védelmi bizottságának tagja az Interfax hírügynökségnek azt mondta, nincs orosz sérültje a támadásnak. Elmondása szerint erről „saját forrásból” értesült.
Oroszország a történtek sürgős megvitatását kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsától. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő közölte, hogy Moszkva felfüggeszti az orosz–amerikai repülésbiztonsági megállapodást.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!