Ujhelyi István Orbánék kizárásáért lobbizik

Kiszivárgott Ujhelyi István levele, amelyben az Európai Néppárt elnökénél lobbizik a Fidesz kizárásáért.

MN
2017. 04. 14. 14:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szocialista politikus azt írja Manfred Webernek a Politico által megszerzett írásban (a levelet a 444.hu szúrta ki) : Orbán Viktor mindent megtestesít, ami ellen a Néppárt harcol, és ezt már saját pártcsaládja sem tudja irányítani. Ujhelyi úgy folytatja: itt lenne az ideje, hogy kizárják azokat a frakcióból, akik elárulják az európai közösséget, a magyar miniszterelnök pont ezek közé tartozik.

A szocialisták EP-képviselője az Indexnek azt mondta: a Politico által közölt csütörtöki levél valós, sőt, valójában már 9. napja minden egyes nap küld egy levelet, ráadásul nemcsak Webernek, hanem összesen 3 ezer címre, az összes európai parlamenti képviselő összes szakértője kap belőle. A levél minden nap új elemekkel frissül, ezeket sárgával ki is szokta emelni.

Azóta a pénteki levelet is kiküldte, ebben már Gulyás Mártonék csütörtöki elítéléséről is szó van.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.