Uniós szóvivő: Soros látogatása nem befolyásolhatja az EB döntéseit

A brüsszeli testület teljesen függetlenül működik – szögezte le.

MTI
2017. 04. 27. 14:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Margarítisz Szkínász a bizottság szokásos napi sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy az Európai Unió végrehajtói szerveként a bizottság „teljesen függetlenül jár el”, különösen a közösségi jog alkalmazásának területén. Mint mondta, bizonyos esetekben szükség lehet konzultációra, végül azonban kizárólag a brüsszeli testületé a döntés.

A Jean-Claude Juncker és Soros György közötti csütörtöki találkozóval kapcsolatban Szkínász elmondta, a megbeszélésnek a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU), valamint az ukrajnai helyzet állt a középpontjában. Emellett közölte: az egyeztetésen Carlos Moedas kutatásért és tudományért felelős uniós biztos is részt vett.

Hozzátette, hogy Juncker és Soros több mint húsz éve ismerik egymást, „nincs semmi különösen drámai ebben a találkozóban”.

A szóvivő egy másik kérdésre válaszolva elmondta, nem tervezik a magyar kormány Állítsuk meg Brüsszelt! című nemzeti konzultációjára adott válaszukat elküldeni minden háztartásba Magyarországon, és nem fognak óriásplakátokat bérelni, sem pedig kampányt indítani.

Hangsúlyozta, hogy mindenkinek elérhető az interneten a szerdán magyarul is közzétett négyoldalas dokumentum, amelyben pontról pontra végigvették és elemezték a magyar kormányzati kampányban szereplő – a testület szerint „téves és megtévesztő” – állításokat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.