Alig egy hónap van a város alapításának napjáig, amelyet általában színes felvonulással ünnepelnek meg a „pityeriek”. Aztán már jönnek is a fehér éjszakák, s a központban több lesz az idegen szó, mint az orosz. A helyiek ugyanis a dácsákra menekülnek a turisták áradata elől.
A terror napjaiban a péterváriak ismét megmutatták, hogy – Puskinnal szólva – miért nevezik a várost Oroszország Európára nyíló ablakának. Miért tartják Moszkvát az ország ázsiai s Szentpétervárt az európai arcának. A robbantás utáni pillanatokban szembetűnő volt a társadalom szervezettsége és összetartása.
Míg például a 2011-es domogyedovói merénylet után a moszkvai taxizást kezükben tartó azeriek és grúzok hiéna módjára kihasználták a kialakult pánikhangulatot, s tízszeresére emelték a viteldíjat,
addig Péterváron a metró lezárása után nemcsak ingyen vitték az utasokat, de a közösségi portálokon meg is szervezték a szállítást. Ugyanígy minden autós megállt azonnal a buszmegállókban összezsúfolódott tömeg mellett, s elvitte a vele egy irányba tartókat. Ingyenes volt a tömegközlekedés, a benzinkutaknál pedig sok helyen ingyen töltöttek a tankba, mellé még kávét és szendvicset is felajánlva. A szentpéterváriak megmutatták, hogy mennyire összetartók, s az európaiakhoz hasonló empátiával kezelik a tragédiát. A nyugati szokásokkal ellentétben ugyanakkor a helyzet megnyugvásával sem rontottak rá a hatalomra, s hibáztatták a történtekért. Persze a hatóságok is igyekeztek megmutatni, hogy keményen felveszik a harcot a terroristákkal, s nemcsak az elkövető személyét derítették ki órák alatt, de majd tucatnyi, az iszlamista szervezetekkel kapcsolatban lévő radikálist is lekapcsoltak.
Szentpétervár és Moszkva versengése immár több mint három évszázada tart. A sűrű erdők és mocsarak helyére a Néva svédektől visszafoglalt torkolatába álmodott új fővárost Nagy Péter. Vérrel és verejtékkel, nemcsak cölöpökre, de sokszor emberi csontokra épült a város, amelyet a Hollandiából visszatérő cár utasítására holland módon „St. Piterburh”-nak kellett ejteni. Péter Amszterdamhoz hasonlóan csatornákat álmodott ide s olyan palotákat, amelyek miatt nem véletlenül kapta az „Észak Velencéje” nevet. Szentpétervár az első kőből épült város orosz földön, s olasz építészek sora, köztük a még Nagy Péter idején ide érkező Bartolomeo Rastrelli alakították ki viszonylag egységes arculatát. A barokk és klasszicista épületcsoportok, az általuk határolt tágas terek, kiépített rakpartok, a 68 csatorna és a rajtuk átívelő mintegy 500 híd fenséges jelleget kölcsönöz a 42 szigetre épült Pétervárnak, amely az elmúlt száz évben inkább emberléptékűségével állt szemben a világvárossá terebélyesedő, szinte élhetetlen Moszkvával. Ma már Szentpétervár is ötmilliós, metrója a harmadik legnagyobb a világon, s a gyors átalakulás közepette egyre nehezebben őrzi meg báját. Szentpétervár 1703 és 1917 között volt Oroszország fővárosa, s a Romanovok teremtette pompa után lett előbb a februári polgári forradalom, amelynek során megszűnt a cári hatalom, majd jöttek a bolsevikok, akik az alapjaiig elpusztítottak minden régit. És Lenin Moszkvát tette meg fővárosnak.
Persze azt sem szabad elfeledni, hogy a szovjet hatalom a német támadás után nem adta fel a várost: így lett immár Leningrád a II. világháború idején 900 napig tartó blokádjával a kitartás, a nemzeti büszkeség jelképe.
Ma Oroszország kulturális fővárosának tartják. Szinte minden sarkon „szembe jön” az orosz kultúra egy-egy nagysága. Az Alekszandrinszkij Színházban rakták le az orosz színjátszás alapját, míg a Mariinszkij a balett és az opera szentélye, de innen, a Rubinstein 13.-ból nőtt ki az orosz rock is. Itt élt és dolgozott Csajkovszkij, Sosztakovics, Gyagilev és Nyizsinszkij, de Puskin, Dosztojevszkij és Ahmatova is. A „pityeriek” büszkék is erre, s ahogy rátartian és lenézően emlegetik, Szentpétervár jelenti az orosz kultúrát, míg Moszkva a pénzt, az üzletet.
Az északi metropolisz mai büszkesége Vlagyimir Putyin, akinek politikai stílusát nem lehet megérteni Leningrád ismerete nélkül. Ennek a helyzetnek is köszönhető, hogy Pétervár az elmúlt másfél évtizedben gyors fejlődésnek indult. Előbb az alapítás 300. évfordulójára megújult a történelmi központ, majd meglódultak az építkezések, a 21. századot jelző beruházások is. A város egyre több világpolitikai esemény és kétoldalú találkozó színhelye. Nem véletlenül, hiszen Putyin és csapata ide mindig hazajár.
A gyenge rubel miatt az euróval és dollárral érkezők jól járnak
Szentpétervár a világ tíz legkeresettebb turistacélpontja között van, s évről évre egyre több magyar is felkeresi. Annak ellenére, hogy Budapestről jelenleg nincs közvetlen repülőjárat, így csak moszkvai, bécsi, varsói vagy rigai átszállással lehet megközelíteni. Ez megúszható 80-100 ezer forintból, de ha valaki időben foglal helyet, akkor Moszkvába fapados járattal már elrepülhet akár 50 ezer forint alatti áron is, onnan pedig 3,5 óra alatt elérheti a Szapszan (vándorsúlyom) gyorsvonaton „Észak Velencéjét”. Ez az önmagában is élményt nyújtó vonatút oda-vissza jó esetben megúszható akár 20 ezer forintból. Elfogadható szállást szerezhet egy éjszakára már 10 ezer forintért is, de inkább 15 ezret kell erre számolni. Bár az orosz valuta gyengélkedése most az euróval, dollárral érkezőknek kedvez, s Szentpétervár olcsóbb is, mint Moszkva, azért emellett még úgy 50-70 ezer forint kiadással akkor is kalkulálhat az utazó, ha a rubelt a fogához veri. Az önkiszolgáló éttermekben, a sztolovajákban ugyan magyar áron vagy akár ez alatt is megebédelhet, ám ha egy közepes étteremben landol, máris jóval a hazai árszínvonal felett érezheti magát. Drágák a belépőjegyek is, így aztán aki nem akarja „fapadosan” érezni magát, az nyugodtan számoljon többet egy kellemes pétervári útra. (S. G.)
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 04. 11.
