Ismét hidegháborús hangulatba hozta a világsajtót az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti szájkarate. Miközben Washington és Phenjan fenyegetőző üzenetekkel bombázza egymást, a térség többi szereplője, Kína, Dél-Korea, Japán, sőt Oroszország is aggályoskodó nyilatkozatokkal áll a sajtó elé.
Igaz, láttunk már ilyet a XXI. században is. Észak-Korea április 15-én, az államalapító Kim Ir Szen születésnapján mindig látványos katonai parádét csap, 2006 és 2016 között öt atombombát robbantott fel. Ebből következik, hogy az ellenségkép, az Egyesült Államok is aktív volt a térségben. Hétfőn vette kezdetét az amerikai és a szövetséges dél-koreai erők kilencedik éve megrendezett, közös hadgyakorlata, a Max Thunder, de az Észak-Korea elrettentését szolgáló közös katonai drillezés történelme 1955-ig vezethető vissza.
Miért hangzik az idén mégis másként az atomháborúval való fenyegetőzés? A brit The Guardian publicistája fején találta a szöget, amikor azt írta: „Nem akarom megijeszteni, de jelenleg a világ nukleáris arzenáljának nagy része olyan emberek kezében van, akik komolyan fontolóra is veszik annak alkalmazását.”
A cikk azok sorába állítható, amelyek megkérdőjelezik a Trump-kabinet fenyegetésre építő diplomáciáját. Donald Trump amerikai elnök, külügyminisztere, Rex Tillerson és alelnöke, Mike Pence tartalmát tekintve ugyanazt az üzenetet ismételte el az elmúlt hetekben: ha kell, katonai erővel oldják meg a nukleáris fegyverekkel kísérletező Phenjannal a konfliktust. Ez pedig a sajtóban megjelent vélemények szerint annak eszkalálódásához vezet. Trump addig emeli a tétet, amíg végül saját magát szorítja sarokba.
Hétfőn jelentette be James Mattis, az Egyesült Államok védelmi minisztere, hogy a Pentagon hozzálátott az amerikai nukleárisfegyver-állomány bevethetőségének felülvizsgálatához. Donald Trump még januárban adott utasítást a jelentés elkészítésére, amely az előzetes közlések szerint az év végéig fog tartani. A sajtó máris azt találgatja, vajon a felülvizsgálat a hagyományos, nem nukleáris haditechnikára áttérő washingtoni politika végét jelenti-e. Vannak ugyanis arra utaló jelek, hogy Trump újrakezdené a hidegháborús fegyverkezési versenyt. Washington a hatvanas években kifejlesztett, B61–12 taktikai hidrogénbomba modern változatát tesztelte az elmúlt hetekben, de Trump bombák iránti vonzalmára utal az is, hogy április 13-án az amerikai légierő gépe az Iszlám Állam afganisztáni állásait a valaha gyártott legerősebb nem nukleáris bombával, a MOAB-bal támadta meg (Mother of All Bombs, vagyis Minden bombák anyja). A Pentagonban indult felülvizsgálat az amerikai elnök januári bejelentésével is értelmet nyer. Akkor Trump arról beszélt, az Egyesült Államoknak a jövőben is a legnagyobb nukleárisfegyver-állománnyal kell rendelkeznie a világon.
Az amerikaiak a hatvanas évek második felében érték el a fegyverkezési verseny csúcspontját, akkor 31 255 nukleáris robbanófej volt a birtokukban. Első atomkísérletüket 1942-ben hajtották végre, az utolsóra 1992-ben került sor. A közben eltelt ötven év alatt 1054 töltetet robbantottak fel. Jelenleg az Egyesült Államoknak körülbelül 1900 stratégiai, vagyis nagy hatótávolságú nukleáris fegyver van a birtokában. A legnagyobb hatású szolgálatban lévő atomfegyverük az 1,2 megatonnás B83-as gravitációs bomba. Összehasonlítás-képpen: ennek a fegyvernek az ereje a Hirosimára 1945-ben ledobott Little Boy atombombáénak a hetvenötszöröse.
A lapunknak nyilatkozó szakértők szerint Washington elképzelése nem túl összetett. – Trump a nemzetközi nyomás fokozásával kényszerítené Észak-Koreát nukleáris fegyvereinek leszerelésére – vélte Douglas H. Paal, a washingtoni központú Carnegie Alapítvány Ázsia-programjának vezetője. A Bush-kormány nemzetbiztonsági főtanácsadója azonban leszögezte: az eddigi tapasztalatok egyértelműen arra mutatnak, hogy ez lehetetlen. Washington ráadásul rosszul mérte fel Kína ambícióit is. Trump korábban többször figyelmeztette Pekinget, gyakoroljon nagyobb nyomást Észak-Koreára, Paal szerint azonban Kína sosem lesz hajlandó elmenni a végletekig. – Kína csak addig hajlandó lépéseket tenni, míg a Kim Dzsongun-rezsim stabilitása garantált marad – tette hozzá a szakértő. Paal szerint azonban nincs ok egy fegyveres konfliktustól tartani, a háború egyik félnek sem érdeke.
„Észak-Korea tisztában van azzal, hogy egy fegyveres konfliktus elpusztítaná a Kim-dinasztiát, Kína pedig rutinból kezeli a helyzetet. Az amerikaiak is a megoldást keresik. Ez a DNS-ükben van” – fűzte hozzá a szakértő. A New York-i Columbia Egyetem politikatudományi tanszékének vezetője hasonlóan látta a helyzetet. – Trump stratégiája, hogy Kínát rávegye a nagyobb nyomásgyakorlásra Észak-Koreára, ez azonban nem kifizetődő stratégia – mondta Andrew Nathan. Szerinte ennek két oka van: egyrészt Phenjan látszólag sikerrel izolálta magát a nemzetközi gazdaságtól, a szankciók ezért kevéssé ártanak a rezsimnek. – Másrészt Kína nem fog akkora gazdasági nyomást gyakorolni, amekkora veszélyeztetné a Kim-dinasztia pozícióját – fejtette ki. Nathan szerint Észak-Korea védelmi céllal fejleszti nukleáris fegyvereit. Meggyőződése ugyanis, hogy Washington mindig is a rezsim megdöntését tervezte. – Úgy gondolom, megérzéseik helyesek – tette hozzá a Columbia Egyetem professzora. Phenjan az Egyesült Államoktól kétoldalú tárgyalásokat szeretne kikényszeríteni, ez azonban egyet jelentene a diktatórikus rezsim elfogadásával, amire Nathan szerint nincs sok esély. Az Ázsia-szakértő éppen ezért látja valós veszélynek a fegyveres konfliktust. Észak-Korea ugyanis jól halad az Egyesült Államok partjait is potenciálisan veszélyeztető nukleáris fegyver kifejlesztésével, amit viszont Washington nem engedhet meg. – Az Egyesült Államoknak ebben az esetben megelőző csapást kell mérnie – mondta az amerikai professzor.
Észak-Korea 2006. október 9-én vált az atomklub hívatlan tagjává. Első felrobbantott atombombájára azonban sok időt kellett várnia, az előkészületek ugyanis az amerikai jelentések szerint már a nyolcvanas évektől elkezdődtek. Az első nemzetközi ellenőrök 1992-ben érkeztek Észak-Koreába, és bizonyítékokat találtak az urándúsítást célzó tevékenységre, amit hamarosan műholdfelvételek is megerősítettek. 1993. március 12-én az észak-koreai vezetés kezdeményezte az atomsorompó-szerződés felmondását. Minden idegen állampolgárt kiutasítottak, megakadályozták a nukleáris ellenőrök tevékenységét, csak a diplomaták maradhattak az országban. Az atomsorompó-szerződés 1993 nyarára tervezett felmondásától Észak-Korea nemzetközi nyomásra elállt, és beleegyezett abba, hogy a kérdésről New Yorkban folytasson tárgyalásokat. 1994-ben Észak-Korea olyan megállapodást kötött az Egyesült Államokkal, amely alapján az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea bevonásával évi félmillió tonna fűtőolajjal látja el, valamint plutóniumtermelő reaktorait könnyűvizes reaktorokra cseréli. Az alku értelmében Észak-Koreának be kellett volna fagyasztania nukleáris programját, ez azonban csak részben történt meg. Miután Phenjan titkos programja ismét lelepleződött, a helyzet gyorsan eszkalálódni kezdett. A nemzetközi közösség fokozta a nyomást, ennek következtében Észak-Korea egyre provokatívabb lépésekre szánta el magát. 2003-ban Japán felé tesztrakétát lőtt ki, s megsértette harci gépeivel Dél-Korea légterét. Válaszul az Egyesült Államok huszonnégy B–1-es és B–12-es bombázót rendelt az amerikai Guam-szigeti támaszpontra. Feltűnt a most ismét a térségbe tartó repülőgép-hordozó hajó is, a Carl Vinson, amely 70 géppel a fedélzetén Dél-Korea partjaihoz érkezett. Észak-Korea hevesen, megtorlással fenyegetőzött. A helyzet rendezésére az Egyesült Államok és Észak-Korea, illetve Kína, Japán, Dél-Korea és Oroszország részvételével elkezdődtek az úgynevezett hatoldalú tárgyalások. Az évek azonban bebizonyították, Észak-Korea és az Egyesült Államok érdekei túl messze állnak egymástól ahhoz, hogy a tárgyalások elvezessenek a Koreai-félsziget nukleáris arzenáljának leszereléséhez.
2006 és 2016 között Észak-Korea öt sikeres kísérleti atomrobbantást hajtott végre. A washingtoni Tudományos és Nemzetközi Biztonsági Intézet 2015-ös adatai szerint az országnak tizenegy nukleáris töltete van. Phenjan az évek során egyre korszerűbb hordozórakétákat fejlesztett ki. Legutóbb márciusban a japán partoktól mindössze 300 kilométerre csapódott be egy tesztrakétájuk, amely katonai jelentések szerint az eddigi leghosszabb távot tette meg. A múlt hét végén tartott katonai parádén pedig, bár az újabb tesztrakéta kilövése nem járt sikerrel, a phenjani rezsim mutatott újat a közvéleménynek, a KN–11 Sarkcsillag (Pukkikszon) típusú, tengeralattjáróról indítható hordozórakétát. A térséggel foglalkozó elemzők számára azonban továbbra is marad az örök kérdés, vajon Észak-Korea mikor lesz képes az Egyesült Államok partjait is célba venni.
Csoma Mózes, az ELTE koreai tanszékének vezetője szerint azonban nem lehet előre jelezni, mikor lesz egyértelmű az észak-koreai fenyegetés. – Már a kilencvenes években is arról írtak, hogy Észak-Korea a nukleáris fegyvereivel öt-tíz éven belül elérheti az Egyesült Államok partjait – mondta. A docens szerint bizakodásra ad okot, hogy az április 6-án tartott, Trump és a kínai államfő, Hszi Csin-ping közötti csúcstalálkozón mindkét politikus a békés rendezés fontosságát hangsúlyozta. Peking pedig azonnal szimbolikus lépéseket tett: visszaküldte a Kínába érkező észak-koreai szénszállítmányokat, és felfüggesztette légitársaságuk, az Air China phenjani járatát. – Ami biztosan befolyásolni fogja a helyzetet, az a Dél-Koreában május 9-én esedékes előre hozott választások – vélte Csoma Mózes. A konzervatív államfő, Pak Kunhje botrányos lemondatása miatt vált szükségessé a referendum, amely jó eséllyel a liberálisok győzelmét hozza. – Amikor 1998 és 2008 között Szöulban liberális kormány volt, normalizálódtak az észak és dél közötti kapcsolatok – tette hozzá Csoma Mózes. Az engedékenyebb politika volt például az észak-koreai munkások alkalmazása a később bezárt Keszong ipari parkban, a liberálisok jelöltje, Mun Dzsein pedig máris jelezte, megválasztása esetén folytatná pártja korábbi programjait. – A liberálisok akkor az Egyesült Államokra is tudtak hatni – idézte fel az ELTE professzora, szerinte ezért május után Washingtontól is belátóbb politika várható. A helyzet Csoma szerint sem veszélytelen. „Nem attól kell tartani, hogy az egyik atomhatalom politikusa megőrül, és megnyomja a piros gombot. A helyzet azért veszélyes, mert százezres számban állnak egymással szemben a fegyveres erők, ilyenkor pedig elég egy szikra, és máris a küszöbön van egy nukleáris háború” – zárta szavait az ELTE docense.
