A terrorizmus gyökeres kiirtására szólított fel Irán újraválasztott elnöke

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

„A terrorizmust támogatók nem tudják a terroristákat legyőzni” – hangoztatta Haszan Róhani.

MTI
2017. 05. 22. 15:56

Róhani közölte, hogy „szükség esetén” folytatódnak az iráni ballisztikusrakéta-kísérletek. „Az iráni nép úgy döntött, hogy erős lesz. Rakétáink a békét és a védelmet szolgálják. Az amerikai vezetőknek tudniuk kell, hogy ha műszakilag tesztelnünk kell egy rakétát, megtesszük anélkül, hogy bárkinek az engedélyére várnánk” – mondta az elnök.

Róhani bírálta Szaúd-Arábiát, Teherán ellenlábasát, mondván, hogy nem demokratikus, és sürgette, hogy Rijád tegye lehetővé népe számára, hogy szabad választásokon döntsön az ország sorsáról.

Belpolitikai kérdésekről szólva Róhani leszögezte: a pénteki választás arról tanúskodik, hogy az irániak több demokráciát és nemzetközi együttműködést akarnak, és ez – mint mondta – elvezet a gazdaság fejlődését eredményező szükséges reformokhoz. „Az irániak a mérsékelt irányvonal mellett szavaztak, mert tudják, hogy virágzó gazdaságot és munkahelyeket csak beruházásokkal lehet teremteni, a beruházások feltétele pedig a szabadság és a nemzetközi együttműködés”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.