Az erőszak vagy a béke a vallások nyelve?

Anasz Alabbadi szerint szó sincs a civilizációk összecsapásáról, csak egy kisebbség túszul ejti a hitet saját céljaiért.

– Szervezetük feladata, hogy megelőzzék és megoldják a konfliktusokat az egész világon. Jó sok munkájuk lehet
– Ahogy mondja, van munkánk bőven. Ugyanakkor szervezetünk annyiban egyedi, hogy egy konkrét területre, a vallások közötti párbeszédre koncentrál. Ugyanis ahogyan a múltban, úgy a jelenben is a vallásokat mindig felhasználják a konfliktusokban. Pedig a történelem arra is megtanított minket, hogy a vallás békét is teremthet.

– Én úgy látom, hogy gyakran ugyanazt a vallást gyakorlók gyűlölik egymást a legjobban.
– Egy ember identitása sokféle lehet. Lehet vallási, etnikai vagy nemzeti alapú is. Baj akkor történik, amikor a politikusok vagy egy csoport, amelynek azt szolgálja az érdeke, felhasználja ezt az identitást, hogy gyűlöletet keltsen. Kétségtelenül a munkánk egyik legnehezebb része a valláson belüli párbeszéd megteremtése. Hiszen a hasonlóság egyik részről áldás, a másik részről a legnagyobb ellentétekhez vezethet. A kérdés, hogyan kezeljük ezeket az ellentéteket. Elvégre végső soron mindenki meg szeretné oldani a konfliktusokat, csak sajnos az emberek néha arra jutnak, hogy a pusztítás és az erőszak ennek a legjobb módja.

– Ezek szerint még nem a „civilizációk összecsapását” éljük, ahogyan arról már sokan beszélnek?
– Tudom, hogy néhány politikus szeret ilyen hangzatos kifejezéseket használni, de én egyáltalán nem hiszek benne. Szakértők általában úgy vélik, három forgatókönyv létezik arra, ami most az arab világban történik. Az első szerint az ott tapasztalható változások pontosan ugyanazok, amelyek Európában is lezajlottak néhány évtizeddel ezelőtt. A vége az lesz, hogy a muszlim többségű országokban is létrejön egy szekuláris állam, benne bizonyos vallásos politikai erőkkel. A második szerint az iszlám a természetétől fogva vallás és politika keveréke, amely leírja, hogyan kell helyesen élni. A jövőben a muszlimok úgymond kifejlesztik, hogyan érthetik meg jobban a keresztényeket, hogyan élhetnek velük együtt, a politikai rendszer pedig az állampolgársággal közös nevezőt teremt köztük. Végül a harmadik azt állítja, hogy az iszlámmal az egész világon tisztességtelenül bánnak, mert egy apró kisebbség „túszul ejtette” a vallást azzal, hogy a nevében erőszakot alkalmaznak. Pedig az egész ügy nem is a vallásról szól, hanem gazdasági, politikai és társadalmi változásokról. Láthatja, hogy egyik elképzelésben sem esik szó valamiféle muszlim–keresztény vagy Kelet–Nyugat háborúról.

– A vallások közötti párbeszédért dolgoznak. De tényleg egy nyelvet beszélünk?
– Próbáljuk megtalálni ezt a közös nyelvet, ami nem más, mint a párbeszéd. És itt nemcsak arról van szó, hogy beszélünk egymáshoz, hanem a hozzáállásunkról is. Ha tanulni akarunk, és megérteni a másikat, akkor máris ugyanazt a nyelvet beszéljük. A legtöbb konfliktus során a felek azt hiszik, hogy céljaik összeegyeztethetetlenek a másikéival, pedig éppen az ellenkezőjére van nagyon nagy esély. Ami hiányzik, hogy a másik helyébe képzeljék magukat, a fórum, ahol kicserélhetik érveiket, és ami a legfontosabb, a bizalom.

– És együtt is tudunk élni, muszlimok és keresztények?
– Inkább azt mondanám, az emberek együtt tudnak élni. Azt mondani: muszlimok, egy kalap alá vesz mindenkit, nem tisztességes. Ugyanúgy, ahogy azt sem lehet mondani, „európai”, hiszen az európaiak is nagyon különbözők, egy magyar más, mint egy német, és egy német megint más, mint egy francia. Így van ez a muszlimoknál is. Az emberek persze aggódnak az identitásukért, és szeretnék megőrizni. Az egyik tagunk szokta mondani: két probléma van. Az egyik az iszlám a nyugati világban, hogy hogyan lehet együtt élni az iszlámmal. A másik meg a kereszténység a keleti világban, hogy hogyan lehet együtt élni a kereszténységgel. Pedig a történelem már bebizonyította, hogy mindkettő nagyon is lehetséges. Hiszen a keresztények már az iszlám előtt is a Közel-Keleten éltek, és most is ott élnek. Az idők során pedig többször ment ez jól, mint rosszul. És így van ez Európában is. Én magam vagyok az élő példa, jordániai muszlimként feleségül vettem egy keresztény németet, és 13 éve boldog házasságban élünk.

– Az, hogy az európai terrortámadásokat másod-, harmadgenerációs muszlimok követték el, mintha mégsem ezt mutatná.
– Ha például a másod- vagy harmadgenerációs francia elkövetőkre gondolunk, akkor úgy kellene rájuk tekintenünk, mint franciákra, nem pedig mint muszlimokra. Az is kiderült, hogy a terroristák nem csak a migránsok közül kerülhetnek ki. Ahogyan rengetegen mentek harcolni az Iszlám Államhoz Európából olyanok is, akik újonnan tértek át. A kérdés sokkal inkább az, mi veszi rá az embereket, hogy ezt tegyék. Ezek bűnözők, és persze ott vannak pszichológiai, gazdasági tényezők is, a vallás félremagyarázása pedig csak egy ok. Nem hinném, hogy egy 1400 éves, a világ negyedét adó vallást kellene hibáztatnunk azért, hogy mennyi terrorista van. Természetesen el kell őket ítélnünk, ahogy a muszlimok túlnyomó többsége meg is teszi.

– Tehát lehetséges az integráció?
– Számos nyugati társadalom megmutatta már, hogy lehetséges. Minden embernek összetett identitása van, aminek csak egy része a vallás. Ezek fontossága a körülmények függvényében változik, különösen ha valamelyiket fenyegetve érezzük. És egyáltalán, mit értünk integráció alatt? Asszimilációt, hogy a különbözőeket olyanná tegyük, mint mi? De mit is jelent a „mi”? Mi az a magyarság? Vannak erre bizonyos kritériumok, hogy így kell öltöznöd, ezt kell enned, ezt innod? Vagy inkább értékeket értünk alatta, szabályokat, amiket betartunk, a rendszer és az életmód tiszteletét? A vallásszabadság is az egyik legfontosabb nyugati érték!

– Csak azt nem értem akkor, miért nem például a buddhistákkal van a baj. Ők is itt élnek Európában, mégsem belőlük lesz terrorista.
– Értem, hogy most mindenki fél, és a muszlimokat mikroszkóp alatt vizsgálgatják, de ismétlem magam, nem lehet megítélni egy egész vallást egy egészen apró kisebbség alapján! A világnak léteznek olyan részei, ahol más vallásokat használnak fel az erőszak igazolására. Srí Lankán például hindu–buddhista polgárháború dúlt, az elnök a templomban kért áldást a katonákra. Napjainkban ez történik Mianmarban is, ahol buddhisták támadnak muszlimokra. Vagy éppen a minap láttam egy videót a világhálón, amitől még most is kiráz a hideg: egy tizenhat éves hindu leányt élve elégettek Indiában, csak mert részt vett egy templomi ünnepségen. Természetesen nem a buddhistákat vagy a hindukat akarom támadni ezzel, csak azt mondom, a vallásokat mindenütt a világon kihasználják. Éppen ezért fontos, hogy közösen lépjünk fel az erőszak ellen. Hogy teret adjunk a mérsékelt hangoknak, és elszigeteljük a szélsőségeseket. Az én lányom például németként állami iskolába jár Ausztriában, de egy külön muszlim osztályba. Micsoda siker ez! Hiszen ha azt akarom, hogy az iszlámról tanuljon, mégis hova küldhetném? Az állami iskola nem egy sötét lyuk, ahol teletömik a felét mindennel, hanem egy ellenőrzött és megfigyelt intézmény. Tény, hogy nehéz időket élünk, de higgye el, lehet valaki egyszerre muszlim és német vagy éppen magyar!

Teréz anyák futószalagon?

Szép és nemes az Abdullah Király Központ a Vallások és Kultúrák Közötti Párbeszédért (KAICIID) célja, de vajon hogyan kell elképzelni, ahogy Bécsből világszerte békét teremtenek? – faggattuk kissé szkeptikusan az interjú után Anasz Alabbadit. A jordán szakember kérdésünkre kéréssel válaszolt: – Soroljon fel öt olyan embert, akire mint béketeremtőre gondol! – A pápa, aztán a Nobel-békedíjasok, bár itt vannak kétségeim, különösen Barack Obama óta – mondtam fel a leckét, de mielőtt nagyon belebonyolódtam volna a politikába, félbeszakított. – Ön nagyon naprakész, de máris elsőként említette a pápát. Sokaknak eszébe jut még például Gandhi vagy Teréz anya, és lehetne sorolni. A vallási vezetők mindig nagy szerepet játszanak a béke megteremtésében – mutatott rá. Azt azért mégis nehezen tudtam magam elé képzelni, ahogy futószalagon gyártják a Teréz anyákat, ezért tovább ütöttem a vasat, mégis mit jelent ez a gyakorlatban? – Bementünk egy imámképzőbe, és megkérdeztük, tanítanak-e ott a kereszténységről. Hát persze – válaszolták. És taníthat-e itt egy keresztény pap? Nem, ilyenre még nem volt példa – csodálkoztak, és ugyanezt tapasztaltuk a többi vallásnál is. Volt olyan muszlim professzor, aki sokáig a kereszténységről tanított, miközben soha nem találkozott még életében kereszténnyel. Mi ezeken segítünk változtatni – magyarázott munkájáról Anasz Alabbadi. És hogy kinek éri ez meg? A KAICIID-et a székhelynek is otthont adó Ausztria, Spanyolország, Szaúd-Arábia és a Vatikán alapította, működéséhez pedig a legtöbb pénzt – nem véletlen a névválasztás – ugyancsak Szaúd-Arábia adja. A szervezet nyolctagú vezetőségében az öt legnagyobb vallás, a kereszténység, az iszlám, a buddhizmus, a hinduizmus és a zsidóság, továbbá különböző kultúrák is képviseltetik magukat. A KAICIID a világ több mint 34 országában dolgozik, köztük olyan vallási konfliktusok sújtotta államokban, mint Nigéria, a Közép-afrikai Köztársaság vagy a háború dúlta Szíria és Irak. (L. D.)