Ha Donald Trump amerikai elnök nagy nevetésekkel tarkított februári találkozója Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel olyan volt, mint egy baráti eszmecsere, akkor a Mahmúd Abbász palesztin elnökkel tartott mai sajtótájékoztatója leginkább arra a kínos jelenetre hasonlított, mikor az igazgató bácsi elbeszélget (ezúttal 82 éves) diákjával. Persze az üzleti életből érkező Trump türelmetlen, ugyanakkor gyakorlatias „Gyerünk, csináljuk meg!” hozzáállását akár még kamatoztathatná is a konfliktusban, azonban egy ilyen több évtizedes, mélyen gyökerező problémát aligha lehet egy csapásra megoldani. Márpedig abból, amit az elnök elmondott – és azt megszámolni is nehéz, hányszor hangzott el a „béke” szó –, úgy tűnik, hogy ő mégis ezt tervezi. Abbász mindenesetre végig serényen bólogatott, és egy „új lehetőségnek” nevezte Trumpot, arab beszédét pedig egyetlen angol mondattal törte meg: „Reménykedünk.” Akkor azonban alighanem kissé megrendült hite, mikor az amerikai elnök visszavéve a szót becenevén csak „Bibi” Netanjahunak nevezte az izraeli kormányfőt.
Ha a hogyanra nem is adott választ a Trump–Abbász találkozó – ezúttal újságírói kérdéseket sem engedélyeztek –, az legalább egyértelműen kiderült, hogy az amerikai elnöknek nagyon is van étvágya a konfliktus rendezésére. „Mindig azt hallottam, hogy talán a legkeményebb kihívás az izraeli–palesztin béke megteremtése. Bizonyítsuk be, hogy ez nem igaz!” – fordult oda a palesztin elnökhöz, és vagy egy tucatszor kijelentette, hogy kész a tárgyalások élére állni. Kétségtelen, hogy a konfliktus megoldása óriási trófea lenne a sokszor lesajnált elnöknek – és garantált Nobel-békedíj –, a bökkenő csak az, hogy személye még nem változtat semmin, a problémák és a tárgyalófelek változatlanok. „Két készséges félre van szükségünk. Hiszünk benne, hogy Izrael készséges. Hiszünk benne, hogy a palesztinok is készségesek. És ha ez tényleg így van, akkor meg fogunk állapodni” – jósolta derűlátó egyszerűséggel, ugyanakkor a probléma elevenére tapintva.
