Szerdára virradó éjjel a nyugati Táchira államban üzletek tucatjait fosztották ki és felgyújtottak két rendőrkapitányságot. Zavargások voltak az ország más régióiban is, köztük a főváros Caracas keleti felében, San Antonio Los Altosban pedig álarcos tüntetők barikádokat emeltek.
Nicolas Maduro venezuelai elnök parancsot adott a hadseregnek, hogy 2600 katonát vezényeljen a Táchirába, az ott kialakult fosztogatások és összecsapások megfékezésére. „Kétezer katonának és a különleges alakulatok 600 tagjának átdobására adtam parancsot” – jelentette ki Vladimir Padrino Lopez védelmi miniszter a VTV állami televízióban, hozzátéve, hogy az államfő kérésére cselekedett.
A szocialista Maduro előzőleg ismét meghosszabbította a dél-amerikai országban tavaly január óta érvényben lévő rendkívüli állapotot, amely lehetővé teszi számára az alkotmány adta jogok korlátozását és rendkívüli intézkedések meghozatalát a szociális szféra, valamint a gazdaság, a politika és az igazságszolgáltatás terén.
Padrino Lopez tábornok fegyveres felkelésnek bélyegezte a történteket, kijelentve, hogy „nem lehet tüntetésekről beszélni”. „Felforgató cselekményekről van szó ( ), amelyek immár fegyveres felkelésbe fordulnak” – állította a védelmi miniszter.
„Az elképzelés az, hogy Venezuelát Szíriává változtatják, Táchirát pedig egyfajta Aleppóvá" – tette hozzá, leszögezve ugyanakkor: nem engedik meg, „hogy a nemzet káoszba süllyedjen”.
Venezuelát április eleje óta a Maduro elnök elleni tüntetések egész hulláma rázta meg, miközben napról napra nő, és szerdán egy 15 éves fiú halálával 43-ra emelkedett az erőszakos összecsapások halálos áldozatainak száma.
Sajtójelentések szerint a fiú nem volt a Táchirában lezajlott kedd délutáni tüntetések résztvevője, hanem vásárolni indult, amikor a tüntetők és a nemzeti gárda összecsapásának kereszttüzébe került.
Szerdán Caracasban az orvosok, nővérek és egészségügyi szakdolgozók tüntettek fehér pólóban, miközben velük párhuzamosan az államfő mögött álló „chávezista” mozgalom is tüntetést tartott.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!