Teli tüdőből hangolnak Macron ellen

Macron csodálkozhat, milyen szörnyű szépség született Franciaországban: nemcsak Le Penékkel, hanem a szélbalos lázadókkal is meg kell küzdenie.

Párizsban mindjárt az elnökválasztás másnapján megtartották az első tüntetést Emmanuel Macron ellen. De nem csak az utcán nagy a felzúdulás a hivatalába lépő centrista francia államfő miatt, felpörgött a karaktergyilkosság gépezete is. A boszorkányüldözés Franciaországban éppúgy folyik, mint külföldön, többek közt Magyarországon is. Macron homoszexuális vonzódásáról terjednek hírek például a közösségi oldalakon, miután a politikust fotómontázs segítségével, meztelen felsőtesttel ábrázolták egy francia homoszexuális magazin címlapján.

De ez csak a jéghegy csúcsa. MacronLeaks gyűjtőnév alatt sorra jelennek meg a République en Marche! mozgalom vezetőjével kapcsolatos híresztelések. A kiszivárogtatott dokumentumok alapján a 39 éves politikus saját neméhez vonzódó személyek online közösségének rendszeres vendége, kampánystábjának egy tagja pedig kábítószert vett az illegális online piacon. Macronék nem reagáltak az információkra, de a szocialisták az orosz propagandagépezet ténykedését látják mögötte.

Úgy látszik, a tény, hogy a hagyományos politikai jobb-balt láthatóan nemcsak radikális és populista, hanem a politikai közepet célzó tervekkel is föl lehet forgatni, sokaknak nem tetszik. Idehaza a kormányközeli Origo hírportál például nem mást kísérelt meg, mint belepréselni az européer elnököt Gyurcsány Ferenc karakterébe. Mondván, a francia politikus pályafutása sok ponton kísértetiesen emlékeztet a volt magyar kormányfő életútjára és ideológiájára, mindketten fúrták például korábbi főnöküket, Francois Hollande-ot, illetve Medgyessy Pétert.

Sok francia árulásnak tekinti, hogy tegnap Manuel Valls volt szocialista kormányfő kijelentette, a Szocialista Párt halott, és ezzel maga is beállt az elnökválasztás győztese mögé. A föderális Európát pártoló Macron elleni lázadás más fronton is folyik. Hétfőn lendületes szakszervezeti demonstráció kerekedett Párizsban, több kis szervezet szónoka lelkesítette a több ezer egybegyűltet, hogy utasítsák el a munkavállalókat merőben új helyzetbe hozó új munka törvénykönyvét, és kezdjenek sztrájkba. A gyújtó hangú szónokok szidalmazták a liberális gazdaságpolitikát, a nagytőke elnyomását – az embernek az volt az érzése, hogy egy ponton őrjöngésben tör ki a tömeg, és megindul az Élysée-palota irányába rendszert dönteni.

Egyik szónok szinte ordítva javasolta, hogy jövő hétfőtől mindenki kezdjen általános sztrájkba. Megkérdeztem egy mellettem álló ötvenes férfit, hogyan lesz ez kivitelezhető, ha a résztvevők jelentős részének munkája sincsen – a gondolatra azonban csak elnevette magát. Mint mondta, ami itt most a Köztársaság téren (place de la République) történik, „business as usual”, tehát mindennapi ügy, nincs semmi különös látnivaló, az emberek kiordítják a dühöt magukból, és hazamennek. Az itt tüntetők szerint szakítani kell a globális uralomra törő neoliberális gazdaságpolitikával, állami szabályozókat kell beiktatni a piac működésébe, a lehető legteljesebb mértékben védeni kell a munkavállalók érdekeit, egyenlő rangba emelve munkáltatót és munkavállalót. Az egyén és a korporációs érdekérvényesítés ereje közötti különbséget az iparilag fejlett társadalmakban egyre többen érzik, de Franciaországban a szakszervezetek komoly súlya miatt különösen nagy hagyománya van a baloldali aktivizmusnak. Ebben a mostani forrongásban szinte el is szürkül a legnagyobb szakszervezet, a CGT (Általános Munkáskonföderáció), a hétfői tüntetésen szinte csak zászlók képében voltak jelen. Az antikapitalista, anarchista érdekvédelmi szövetség, a CNT (Munkavállalók Nemzeti Konföderációja) egyébként már legalább két éve ezt a tematikát tartja felszínen, 2015-ben is sztrájkra hívott föl, és nem meglepő módon már akkor is Macron gazdaságélénkítő, de munkajogi lazításokkal járó intézkedései ellen agitált.

Rajta kívül két, kezükben Heineken sörösdobozt tartogató fiatallal beszéltem, ők mintha csak véletlenül sodródtak volna ide. Természetesen mindketten Mélenchon-szavazók, és nem is értik, miért volt egyáltalán valaki, aki Macronra adta a voksát. Véleményük radikális, szakítani kell a globális uralomra törő neoliberális gazdaságpolitikával, állami szabályozókat kell beiktatni a piac működésébe, a lehető legteljesebb mértékben védeni kell a munkavállalók érdekeit, egyenlő rangba hozva munkáltatót és munkavállalót. Egyikük hol dolgozik, hol nem, hol kirúgják, hol pedig ő mond fel, vagyis nincs állandó megélhetése. A másiknak van bejelentett állása, de abszolút ki van akadva a szerinte kizsákmányoló posztindusztriális rendszerre. A társadalmi elégedetlenség fokmérője – mondja –, hogy vidéken, ahol él, egyre több radikális baloldali aktivista bújt elő a föld alól. Rendben, mondtam, de most Macron nyert, és ő nem fog nekiugrani a globális gazdasági rendszer lebontásának. Erre bár nem volt ellenérvük, mindketten azt vallották, van remény, a hívek ugyanis egyre többen vannak. Természetesen mindketten elvi alapon politizálnak, az első fordulóban Mélenchonra szavaztak, a másodikat bojkottálták.

Az antikapitalista, anarchista érdekvédelmi szövetség, a CNT (Munkavállalók Nemzeti Konföderációja) egyébként már legalább két éve ezt a tematikát nyomja, 2015-ben is sztrájkra hívott, és nem meglepő módon már akkor is Macron gazdaságélénkítő, de munkajogi lazításokkal járó intézkedései ellen agitált. Az egyén és a korporációs érdekérvényesítés ereje közötti különbséget az iparilag fejlett társadalmakban egyre többen érzik, de Franciaországban a szakszervezetek komoly ereje miatt különösen nagy hagyománya van a baloldali aktivizmusnak. Ebben a mostani forrongásban szinte el is szürkül a legnagyobb szakszervezet, a CGT (Általános Munkás Konföderáció). A tegnapi tüntetésen szinte csak zászlók képében voltak jelen.

Ha tetszik, ha nem, Macronnak velük is meg kell küzdenie az elkövetkező öt évben. Ami mindkét fél számára aggasztó, hogy leginkább ott kell kezdenie a gazdaságélénkítő munkát, ahol a lázadóknak legjobban fáj: a munkapiac átalakításával, modernizálásával, a rugalmasabb munkavállalási formák beépítésével. Ami munkahelyek elvesztésével, privilégiumok elvesztésével fog járni. Az antikapitalista Jean-Luc Mélenchon hívei – mint a választáson kiderült – legalább hétmillióan vannak, szemben Marine Le Pen 10 és fél millió szavazójával. Nem lebecsülendő ez a kisebbség sem. Ráadásul előbbitől balra is van még élet, ők az igazi anarchisták, a rendszer elleni totális lázadás, a radikális társadalmi egyenlőség, az ökológiai fenntarthatóság harcos gyermekei. Ők is nagyon szervezettek, egyetemeken nagyon erős érdekérvényesítő erejük van, és nyilván hogy ők is beszálltak a párizsi plakátháborúba, jellemzően Mélenchon portréja mellé felkúszva próbálták bojkottra hívni a balos szavazókat. 

A francia események, egy hatalmas centrista – ráadásul elkötelezetten Európa-barát – front kialakulása a nemzetállami bezárkózást, a Brüsszel elleni karakán fellépést és a liberális gazdasági rendszer alkonyát vizionáló magyar kormány számára sem jó hírek. A Miniszterelnökség szócsöveként funkcionáló 888.hu máris élénk Macron elleni kampányba kezdett, átvéve az alternatív médiaforrások szivárogtatásaira hivatkozó, a politikust homoszexualitással és kábítószer-fogyasztással vádoló információkat.