A napilap elsőként, még szerda éjjel internetes kiadásában jelentette ezt, majd a jól informáltságáról híres McClatchy hírportál és a Republikánus Párthoz közel álló Fox televízió is nagy teret szentelt a témának – írja az MTI. Mindezt a Fehér Ház márciusban még tagadta – olvasható a The New York Timesban. A liberális lap információi szerint Michael Flynn már akkor is szövetségi vizsgálat alatt állt, amikor még ki sem nevezték, és erről Trump munkatársainak tudomásuk volt.
A tényt a Fehér Ház márciusban még cáfolta, holott erről maga Flynn tábornok, majd az ügyvédei is tájékoztatták Donald Trump átmeneti csapatát – olvasható a lapban. A beszámoló szerint a témában egyeztetést folytattak Trump stábjának ügyvédei Flynn ügyvédjével.
Mint írják, Flynnt mégis kinevezték nemzetbiztonsági tanácsadónak, így hozzáférhetett a titkos hírszerzési anyaghoz is.
A McClatchy portál információi szerint Flynn – napokkal Trump beiktatása előtt – megakadályozta egy olyan hadművelet végrehajtását, amelyet még az előző elnök, Barack Obama rendelt el az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet ellen, feltételezhetőleg azért, mert azt Törökország ellenezte. A McClatchy szerint egy olyan hadműveletről van szó, amelyet az IÁ székhelye, a szíriai Rakka ellen intéztek volna. Bár nem derült ki, hogy Flynn miért akadályozta ezt meg, az köztudomású, hogy Ankara ellenez minden olyan hadműveletet – még ha a terroristák elleni harcról van is szó –, amelyet az IÁ elleni nemzetközi koalíció a szíriai kurdokkal közösen hajt végre. A portál úgy értesült: Flynn 500 ezer dollárt kapott Törökországtól arra, hogy képviselje az érdekeit, de ekkor még nem volt bejegyezve az igazságügyi minisztériumban külföldi ügynökként, az csak később történt meg visszamenőleges hatállyal.
A volt nemzetbiztonsági főtanácsadó Törökországot segítő lobbizására lényegében akkor derült fény, amikor a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálódni kezdett a Washingtonban akkreditált orosz nagykövettel folytatott megbeszélései ügyében. Korábban a Fehér Ház szóvivője azt állította, Trump elnök maga kérte Michael Flynn nemzetbiztonsági tanácsadó lemondását, mivel az félrevezette az alelnököt. „Az elnök aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a tábornok félrevezette az alelnököt és a kabinet más tagjait” – mondta Spicer, kifejtve, hogy az elnök és a nemzetbiztonsági tanácsadó között megkérdőjelezhetetlen bizalomra van szükség. Mivel ez a feltétel nem teljesült, az elnök kérte a tábornok lemondását. Flynn csupán egy hónapig töltötte be posztját.