A német kormány újabb terrorellenes intézkedésekre készül

Hatszáznyolcvan szélsőséges iszlamistát tartanak nyilván Németországban.

MTI
2017. 06. 11. 16:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kereszténydemokrata (CDU) politikus a Der Tagesspiegel című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a biztonsági szerveknek éppen olyan lehetőségekre és jogkörökre van szükségük a digitális környezetben, mint a digitalizáció által nem érintett területeken.

Mindig azt kell megvizsgálni, hogy „mit tehet a rendőrség az analóg területen”, és gondoskodni kell arról, hogy „legyen jogi felhatalmazása és technikai tudása megtenni ugyanazt a digitális területen”. Ezért a többi között ki kell dolgozni az úgynevezett online házkutatás szabályrendszerét és technikai hátterét, hogy a biztonsági szerveknek teljesen mindegy legyen, hogy egy gyanúsított SMS-ekkel vagy éppen a WhatsApp azonnali üzenetküldő szolgáltatáson tartja-e a kapcsolatot társaival.

A miniszter elmondta, hogy az egyik nagy berlini pályaudvaron a kamerás térfigyelő rendszer fejlesztésével megkezdik egy arcfelismerő szoftver tesztelését. Ez az egyik legfontosabb új technológia – emelte ki Thomas de Maiziere, kifejtve, hogy a szoftver kiszűri a kamerákkal rögzített képeken a hatóságok adatbázisában szereplő terroristákat vagy más bűnözőket.

Hozzátette, hogy továbbra is lendületesen emelkedik a terrorcselekmény elkövetésére hajlamosnak tartott szélsőséges iszlamisták száma. Most 680 ilyen embert tartanak nyilván Németországban, míg az év elején 570-en, 2013-ban pedig 140-en voltak. Ezért is volt helyes döntés a biztonsági hatóságok személyzeti fejlesztése, amelynek révén egyedül a szövetségi rendőrség létszámát 25 százalékkal növelik.

A terrorfenyegetettség „a menekülttémához hasonlóan sok-sok évig intenzíven foglalkoztat még bennünket”. A megtörtént és a megakadályozott merényletek között egyaránt voltak esetek, amelyeknél a menekültek közé befurakodott terroristák voltak a felelősök. Ez „hozzátartozik az igazsághoz, és különösen lesújtó” – mondta Thomas de Maiziere.

Az ártatlan, vétlen menekülteket nem szabad felelősnek bélyegezni, és „ha menekült, ha nem, tovább kell folytatni a harcot a szélsőségesek és terroristák embergyalázó ideológiája ellen”. Ebben a küzdelemben „a békés iszlám képviselőinek fel kell emelniük a hangjukat” – mondta a német belügyminiszter.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.