A szíriai tévé szerint meghalt az Iszlám Állam vezetője

Ismét a terrorszervezet vezetőjének halálhírét keltik, Damaszkusz szerint légicsapás végzett Bagdadival.

MTI
2017. 06. 11. 11:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szíriai állami televízió híradása szerint légicsapásban életét vesztette az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi – írta vasárnap a Daily Mail című brit újság honlapján. A lap megjegyzi, nem ez az első eset, hogy a világ legkeresettebb terroristájának halálhírét keltik, és a mostani hírt is kétkedéssel fogadta sok szakértő.

A szíriai tévé híradása szerint Bagdadi a kormányerők által ostromlott szíriai Rakkában halt meg légicsapásban. A Raqqa24 szíriai aktivista szervezet hírt adott egy szombati rakkai légicsapásról, amelynek hét civil áldozata volt, de nem tett említést Bagdadiról.

Bizonyos, hogy a damaszkuszi rezsimnek – pillanatnyi propagandacélokból – érdekében áll Bagdadi halálhírét kelteni. Mindenesetre az Iszlám Állam szócsövének tekintett Aamák hírügynökség nem erősítette meg a vezető halálhírét.

A gyűlöletbeszédeiről ismert hitszónok és terroristavezér fejére 25 millió dolláros vérdíjat tűztek ki. Korábban tartotta magát az a híresztelés, hogy Bagdadi az iraki kormányerők által ostromlott észak-iraki Moszul körüli sivatagos területen bujkál, de hírszerző szolgálatok szerint már elmenekült onnan, és feltehetően megpróbál eljutni a „kalifátus” szíriai székvárosában, Rakkába.

Az idén januárban olyan hírek kaptak lábra, hogy Bagdadi súlyosan megsebesült egy észak-iraki légicsapásban. A Pentagon tavaly decemberben közölte, hogy Bagdadi valószínűleg él, holott az amerikaiak vezette koalíció többször megpróbálta őt kiiktatni. „Úgy gondoljuk, hogy Bagdadi életben van, és még mindig ő vezeti az Iszlám Államot. Mi természetesen minden megteszünk, hogy lenyomozzuk a mozgását” – közölte a CNN hírtelevízióval Peter Cook Pentagon-szóvivő. Hozzátette, hogy amennyiben alkalom kínálkozna rá, a Pentagon bizonyosan élne vele, hogy igazságszolgáltatás elé állítsa Bagdadit. „Mindent megteszünk, amit tudunk. Ez olyasvalami, amire sok időt fordítunk” – mondta Cook.

Az iraki kormány adatai szerint Abu Bakr al-Bagdadi 1971-ben született az iraki Szamarrában. Feltehetően Irak 2003-as amerikai inváziója után csatlakozott a lázadókhoz, és egy ideig amerikai katonai börtönben is volt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.