Bányászjárás: Vádat emeltek Iliescu ellen

Június 13-ra, a bányászjárás 27. évfordulójára időzítették a vádemelést.

MTI
2017. 06. 13. 14:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A román legfőbb ügyészség Ion Iliescu volt román államfőt – 13 társával együtt –emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolja. A vádhatóság jelképesen június 13-ra, a bányászjárás 27. évfordulójára időzítette a vádemelést.

Iliescu mellett Petre Roman volt miniszterelnöknek, Virgil Magureanunak, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) alapító igazgatójának és Miron Cozma bányászvezérnek is bíróság előtt kell felelnie azért, hogy 1990 júniusában állami karhatalmi szervek erőszakosan léptek fel az akkori hatalom ellen tüntető polgárokkal szemben, majd Bukarestbe szállították a Zsil-völgyi bányászokat, akik ellenzéki pártok székházait dúlták fel, az utcán pedig brutálisan bántalmaztak polgári lakosokat.

Már tavaly decemberben beszámoltunk róla, hogy Iliescu aggódhat a szabadságvesztés miatt, és bíróság előtt kell felelnie a történtekért.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.