– Szerdán újra összeülnek Genfben. Tudnak még egymásnak újat mondani?
– A genfi konferencián a két közösség vezetői, a három jelenlegi garantőr ország – Törökország, Görögország és Nagy-Britannia – vesznek részt, az Európai Unió pedig megfigyelőként lesz jelen. Feladatuk annyi, hogy a ciprusi probléma egyetlenegy fejezetéről tárgyaljanak, ez pedig a biztonsági fejezet, amelynek lényege a külföldi csapatok jelenlétének és a garantőröknek a kérdése. Látja itt ezt a pohár vizet? Képzelje el, hogy van hat ilyen vizespohár, közülük öt a belügyi fejezeteket jelképezi, amelyekről a két vezető immár két éve egyeztet. Ez az öt pohár kétharmadrészt már tele van. Csakhogy addig ezeket sem lehet tovább tölteni, amíg a biztonsági kérdéseket jelképező hatodik pohárba, amely jelenleg teljesen üres, nem öntünk egy kis vizet. Ez pedig egy konkrét dolgon múlik: hogy a görög és a török ciprióták is egyformán biztonságban érezzék magukat. A jelenlegi rendszer nem ilyen, hiszen az egyetlen garantőr, aki jelen van, Törökország. Görögország messze van, így nem tud mit tenni, és ugyanez igaz a britekre is. Ezzel szemben a török csapatok már negyvenhárom éve a szigeten vannak. Ha a szerdai konferencia erre a problémára választ talál, akkor az öt poharat már nagyon gyorsan teletöltjük. Ha nem, akkor nem lesz megoldás más kérdésekben sem.
– Ha már a biztonságról beszélünk: tényleg szükség van még az ENSZ békefenntartóira?
– Először is szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem Magyarországnak, hogy hetven fővel hozzájárul a rendfenntartó erőkhöz. Ezek ugyanis nagyon hasznosak abban, hogy megelőzzék az úgynevezett ütközőzónában mindennaposan előforduló kisebb incidensek elharapódzását. Ilyen például, amikor egy pásztor báránya áttéved a másik oldalra. Apró dolog, amelyből azonban könnyen nagyobb baj is lehetne, ha nem lépnének közbe a rendfenntartók járőrei. A törököknek erre nincs szükségük, hiszen nekik ott a saját seregük, de mi – mint gyengébbik oldal – hasznosnak találjuk az ENSZ jelenlétét. Nem mellesleg fizetünk is érte: Ciprus állja a költségek harmadát, és Görögország is ad hozzájárulást.
– A fegyveres konfliktus még mindig valódi fenyegetés?
– Fenyegetés, de valószínűtlen opció. Hiszen a fegyveres műveletekről már világszerte sokszor bebizonyosodott, hogy csak újabb problémákat és bonyodalmakat okoznak.
– Tételezzük fel, hogy megegyeznek Genfben, és népszavazásig jut a dolog. Ön hogyan szavazna?
– Ez az alkalom más, mint a legutóbbi. Ezúttal ugyanis a két vezető által tető alá hozott megegyezésről lenne referendum, nem úgy, mint 2004-ben, amikor előzetesen nem is hagyták jóvá az egyezséget. Ennélfogva most vállalkozhatnának arra, hogy egy kampányban megpróbálják meggyőzni a lakosságot, hogy szavazzanak a vezetők döntése mellett. A kulcskérdés, ahogy már mondtam, a biztonsági lenne. Én például azzal érvelnék az állampolgároknak, hogy az ügy már nem a mi nemzedékünkről szól. A mi generációnk megszenvedte, amit megszenvedett, és elvesztette, amit elvesztett. A jövő azonban gyermekeinké és unokáinké. Nem akarhatjuk, hogy ők is olyan körülmények között éljenek, ahogyan nekünk kellett. Ennek pedig az egyetlen módja, ha megszabadulunk a török csapatoktól, a garantőröktől és a háborútól való félelemtől. Tehát nem is kérdés, hogy az újraegyesítésre szavaznék. Egyúttal emlékeztetném arra, hogy a jelenlegi elnök és én már 2004-ben is annak a kisebbségnek a tagjai voltunk, akik igennel szavaztak.
– Orbán Viktor szerint az EU-ban és a világon 2017 a lázadás éve lesz. Egyetért vele?
– Kétségtelen, hogy az EU számos nagyon komoly kihívással szembesült. Például a brexittel, a szélsőjobboldali erők felemelkedésének veszélyével, az új amerikai adminisztráció olyan döntéseivel, mint a kivonulás a párizsi klímaegyezményből, illetve a protekcionizmust célzó kereskedelempolitika. Másrészt jó fejleményekről is számot adhatunk. Hollandiában a szélsőjobboldalt legyőzték, csakúgy mint Marine Le Pent Franciaországban. Mi több, egy uniópárti jelölt győzött Emmanuel Macron személyében, aki új lendületet adhat a britek nélkül maradt francia-német vezetésnek. Ugyanakkor az EU-ban tiszteletben tartják a tagállamok egyenlőségét és önálló döntéseit is.
– De nem minden kérdésben. Ami a migrációt illeti, például elég nagy a széthúzás a tagállamok között. Ciprus még a kvótán felüli migránsok befogadását is vállalta, ellenben Magyarország egyetlenegyet sem akar látni.
– Nem léteznek jó megoldások, csak a lehetőségekhez mért legjobb megoldások. Mi hiszünk a tagállamok közti szolidaritásban, ugyanakkor nem ítéljük el Magyarország azon lépéseit, hogy megvédi határait, hogy kerítést épít. Sőt, azt mondjuk: védjük meg Európa határait, a schengeni és a nem schengeni határokat is! Másrészt könnyítenünk kell Görögország és Olaszország helyzetén, ezért hajlandók vagyunk tartani magunkat ígéretünkhöz, és befogadni a kvóta szerinti 500 menekültet. Még akkor is, ha ez nem megy könnyen: eddig csak valamivel több mint 200-an érkeztek, mert a legtöbbször nem akarnak hozzánk jönni, mindenki északra menne, mi meg persze nem kényszeríthetjük őket erővel. Egy szó mint száz, nem állítjuk, hogy a rendszer ideálisan működik, de részünkről a politikai akarat megvan. Pedig közben hozzánk még hajók is érkeznek Törökország felől! Hetente 40-50, máskor csak 10-12 ember, de mégis mit tehetnénk? Fontos, hogy meg kell különböztetünk a gazdasági migránsokat és a menedékkérőket. Be kell látnunk, hogy a szíriaiakat most nagyon nehéz lenne visszaküldeni Szíriába. De a gazdasági migránsokkal más a helyzet. Ciprusra egyébként nagyon sokan érkeznek törvényesen is munkát vállalni, és szükségünk is van rájuk. A munkáltatóknak tilos őket a helyiek bérénél kevesebbért alkalmazni.
– A migrációs áradat megfékezésének egyik oka a Törökországgal kötött alku volt. Megérte az ár? Van esély Törökország uniós csatlakozására?
– Először is, nem hiszem, hogy Törökország be fog lépni az Európai Unióba. Az országaink között fennálló ellentétek dacára, ha csak rajtunk múlna, mi szívesen látnánk őket, hiszen ha Törökország uniós országként viselkedne, az rengeteget segítene a kapcsolatokon. Csakhogy amit hallok – és nem csupán a kormányoktól, de a közvéleményről is beszélek –, ha népszavazásra bocsátanák a kérdést, számos tagországban teljesen esélytelen lenne, hogy az emberek elfogadják Törökország csatlakozását. A tavaly nyári puccskísérlet után hozott intézkedésekkel, mint amilyen az újságírók letartóztatása, arra sem látok esélyt, hogy a közeljövőben új tárgyalási fejezeteket nyitnának meg. Talán az egyetlen dolog, ahol előrelépés történhet, a vízummentesség. De erről sem vagyok meggyőződve, elvégre ezt is számos tagállam ellenzi. Mi magunk sem szavazhatnánk mellette, hiszen ehhez az kellene, hogy az igazságügyi és belügyi hatóságok együtt dolgozzanak, például biztonsági adatokat adjanak át. Komoly gondjaink vannak a vámunióval is: a jelen rendszerben Törökország nem hajlandó ezt ránk is alkalmazni.
– Akkor hogyan lehetne megállítani a migrációt?
– A problémák forrását kellene megszüntetni. Szíriában a prioritások eddig eltérők voltak, az érdekek pedig sokfélék. Ahelyett, hogy rögtön az Iszlám Állam, az An-Nuszra és más terrorcsoportok legyőzése lett volna a legfontosabb, a Nyugat inkább azon munkálkodott, hogy Bassár el-Aszad elnök távozzon, Oroszország és Irán éppen ellenkezőleg, hogy maradjon, Törökország a kurdok ellen harcolt, és így tovább. Ahelyett, hogy arra koncentráltak volna, hogy megszüntessék az okát Szíria pusztulásának, ezáltal az emberek menekülésének, engedték a helyzetet tovább és tovább romlani. Most pedig nézze meg, mi történik a Perzsa-öbölben, ahogy egymásra mutogatnak, ki támogatja a terrorizmust!
– Lát kapcsolatot a migráció és a terrorizmus között?
– Látok. Tény, hogy bizonyos terroristák a nagy migrációs hullám segítségével jutottak Európába. Bizonyítékok vannak rá, hogy a belgiumi és a párizsi terroristák is így érkeztek. Ha ilyen óriási tömegeket kell befogadni megfelelő átvizsgálás és ellenőrzés nélkül, akkor óhatatlanul vannak, akik átcsúsznak. Főleg, hogy sok terrorista Törökországon keresztül könnyedén kijuthatott Szíriába, ahol kiképezték, majd ugyanígy visszatért, és merényletet hajtott végre. Emlékszem egy felvételre az egyik párizsi merénylőről, ahogy belép Törökországba Isztambulban, és minden gond nélkül megkapja a pecséteket. Persze vannak olyanok is, akinek semmi közük a migrációhoz, az Egyesült Királyságot például nem igazán érintette a migráció. A két ügyet külön-külön kell kezelnünk. A migráció egy dolog, a terrorizmus pedig egy másik.
– Van még egy téma, amelyben Ciprus és Magyarország nagyon egyetért, az Oroszország elleni szankciók eltörlése. Miért lenne erre szükség?
– Ciprusnak hagyományosan jó kapcsolata van Oroszországgal, kulturálisan és gazdaságilag is. Másrészt Ciprus az Európai Unió tagja is, ezért szolidaritást kell vállalnia a többi tagállammal, mint például az északi államokkal vagy Lengyelországgal és Romániával, amelyek sokkal érzékenyebbek az orosz fenyegetésre. A szankciókkal nemcsak Oroszországot, de magunkat is büntetjük, például a pénzügyi szektorban és a rengeteg orosz turista miatt. Mégis hiszek benne, hogy a szankcióknak addig helyük van, amíg minden fél be nem tartja a minszki megállapodást. Az én meglátásom szerint ez egyelőre nem történik meg, de Németországtól és Franciaországtól várjuk, hogy a teljesülését ellenőrizze, és jelezze, ha eljött az ideje a szankciók feloldásának.
– Magyarország 2014-ben bezárta ciprusi nagykövetségét, miközben másutt, például Mongóliában nyitott. Ilyen rosszak a kapcsolatok?
– A kapcsolataink nagyszerűek. A budapesti nagykövetségünk duplán is dolgozik, így nincs szükség egy magyar nagykövetségre a feladat ellátásra. Nem kárhoztathatom Magyarországot a külképviselet bezárásáért, hiszen mi magunk is erre kényszerültünk a gazdasági válság során, igaz lassan-lassan sikerül újranyitnunk őket. Ha bármilyen problémánk van, akkor egyszerűen Szijjártó Péter barátommal váltunk néhány szót Brüsszelben, és mindent megoldunk. Manapság, különösen az Európai Unión belül, a nagykövetségeknek már nincs olyan nagy jelentőségük, mint korábban.
