Egykori szélsőjobbos aktivista verekedett II. Erzsébet kedvenc lóversenyén

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Újabb bunyó zajlott a Royal Ascoton, ezúttal hírhedt ember volt a támadó.

Földi Bence
2017. 06. 25. 17:56

Bár a politikai rendszerben marginális szerepük van, Nagy-Britanniában számos olyan szervezet működött és működik, amely – állítólag reakcióként az iszlamizmus terjedésére – gyűlöletet kelt (meghatározásuk szerint: önvédelemre szólít fel) a muszlimok ellen. Az egyik ilyen az Angol Védelmi Liga, amelynek Robinson az egyik alapítója volt 2013-ban. Korábban a Brit Szabadságpárt tagja volt, újabban pedig a németországi eredetű Pegida mozgalom (a német rövidítés feloldása: európai hazafiak a Nyugat iszlamizációja ellen) brit fiókszervezetét vezeti. Két könyve is megjelent, az egyik Az állam ellensége című önéletrajza, a másik pedig egy igazi iszlámellenes írás, amelyik azt magyarázza, miért ölnek a muszlimok az iszlám nevében.

Robinson egyébként többször került összetűzésbe a törvénnyel futballhuliganizmus, verekedések és hitelcsalás miatt, egy ízben pedig más útlevelével próbált belépni az Egyesült Államokba, amiért tíz hónapot kapott. Úgy tűnik, rengeteg apróbb bűncselekmény van a rovásán, a brit rendőrség pedig úgy próbálta távol tartani utcai megmozdulások szervezésétől, hogy időnként visszarendelték börtönbüntetésének letöltésére egyik-másik ügye miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.