Gulyás Gergely: Az amerikai külügy inkább gátja a jó kapcsolatoknak

A politikai kapcsolatok szintje egyelőre elmarad a többi területétől a magyar–amerikai viszonyban – mondta a politikus.

MTI
2017. 06. 29. 7:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A parlament alelnöke aláhúzta, hogy Magyarország törekszik a korrekt párbeszédre, bár álláspontja szerint ennek az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén „komoly korlátai vannak”. Példaként a civil átláthatósági törvény elfogadását említette, amellyel – mint fogalmazott – Magyarország nem távolodott, hanem éppen hogy közeledett az Egyesült Államokban ma is létező joggyakorlathoz.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy a törvény ügyében a magyar kormány megvárta a Velencei Bizottság döntését, és felvette a kapcsolatot a budapesti amerikai nagykövetséggel is, ennek ellenére a törvényt az elfogadása után bírálta az amerikai nagykövetség. „Tudomásul vesszük, hogy pillanatnyilag az amerikai külügyi adminisztráció, beleértve a budapesti nagykövetséget is, sokkal inkább gátja, mint elősegítője a két ország jó politikai kapcsolatainak” – jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy hogyan javítható a magyar országimázs, Gulyás Gergely leszögezte: „Jelen kell lenni! A személyes benyomások sokat számítanak. Magyarországnak képesnek kell lennie, és képes is arra, hogy az elmúlt hét év kormányzati teljesítményét korrekt módon bemutassa, úgy, hogy vonzó legyen az Egyesült Államok számára is.” Hangsúlyozta, hogy a migrációval kapcsolatos magyar kormányzati politika nagyon közel áll a jelenlegi amerikai elnök álláspontjához, Magyarország egyébként is évek óta olyan politikát folytat, amely közel áll a jelenlegi amerikai elnök véleményéhez.

Mint mondta, látogatása során fogadókészséget és kifejezett egyetértést tapasztalt a jelenlegi magyar politikával. „A Magyarországról közölt negatív cikkek ellenére itt is tisztában vannak azzal, hogy e cikkek a valóságtól távol állnak. A politikai közgondolkodásra ugyan nem maradnak hatástalanok, de nem is átütő hatásúak” – szögezte le Gulyás Gergely.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.