Hétfőn kezdődnek a brexittárgyalások

Az egyeztetést az Európai Bizottság épületében tartják.

MTI
2017. 06. 16. 11:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szóvivő elmondta, hogy a tárgyalás 11 órakor kezdődik az Európai Bizottság épületében. Az első találkozón a polgári jogokkal, a pénzügyi rendezéssel, az északír határral foglalkozó témák előkészítésére és néhány, az elválással kapcsolatos más kérdésre fognak összpontosítani. A felek megvitatják a tárgyalások menetét és felépítését is, valamint összegzik a megválaszolandó kérdéseket.

A szóvivő elmondta, hogy az Európai Bizottság korábban már tájékoztatta az Egyesült Királyságot a polgári jogokról és a pénzügyi elszámolásról szóló állásfoglalásairól. A szövegeket – átláthatósági politikájával összhangban – a Bizottság hétfőn közzé is tette – közölte a szóvivő.

A Lisszaboni Szerződés szóban forgó, 50. cikke az uniós tagság megszűnésének folyamatát szabályozza, és a kilépési szándék hivatalos bejelentése után kétévi időtávlatot irányoz elő a kilépés feltételeiről folytatandó tárgyalásokra.

Theresa May brit miniszterelnök idén március 29-én jelentette be hivatalosan e szándékot, így Nagy-Britannia uniós tagsága 2019 márciusában szűnik meg, hacsak a jelenlegi uniós tagállamok konszenzussal – és London egyetértésével – nem állapodnak meg a tárgyalások meghosszabbításáról.

Nagy-Britanniában tavaly júniusban tartottak népszavazást arról, hogy az ország továbbra is az Európai Unió tagja maradjon-e. A referendumon a brit választók 52 százaléka szavazott a kilépésre, 48 százaléka pedig a bennmaradásra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.