Szaringázt vagy valamilyen szarinszerű anyagot használtak annál a vegyi támadásnál áprilisban a szíriai Idlíb tartománybeli Hán Sejkúnnál, amelyben több mint 90 ember halt meg – írja az AP a Vegyifegyvertilalmi Szervezet (OPCW) nem nyilvános nyomozati jelentésére hivatkozva.
Két névtelenséget kérő diplomata is megerősítette az amerikai hírügynökségnek, hogy a nem nyilvános jelentés fő megállapítása az, hogy szarint használtak a támadásnál.
Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet független vizsgálatot sürgetett, hogy kiderüljön, kik a vegyi támadás felelősei.
Noha az OPCW jelentése a felelősség megállapítására nem terjedt ki, csak arra, hogy milyen vegyi anyagot használtak a támadásnál, Washington eddig is a damaszkuszi rezsimet tette felelőssé a vegyi támadásért. Az Aszad-kormányzat ugyanakkor tagadja, hogy vegyi fegyvert vetettek volna be. Az áprilisi támadásra válaszul az amerikai elnök azonnali csapást rendelt el a szíriai katonai célpontok ellen: az amerikai haderő masszív rakétatámadást indított a szíriai Homsz egyik légibázisa ellen, 59 Tomahawk robotrepülőgépet vetettek be az akcióban.
Moszkva azt állítja, hogy a kormányerők a felkelők egy nagy fegyverraktára ellen hajtottak végre légicsapást, amelynek területén olyan műhelyek voltak, ahol mérgező anyagokkal töltött tüzérségi lövedékeket állítottak elő. Oroszország szerint innen szabadulhattak el a harci gázok.
A szíriai polgárháború történetének eddigi legbrutálisabb és legtöbb áldozattal járó gáztámadását követték el április 4-én Hán Sejkún településen. Már a boncolások során is bebizonyosodott, hogy ideggáz végzett az áldozatokkal, akik között sok a gyermek is.
Szíria 2013-ban csatlakozott az OPCW-hez, bejelentve, hogy 1300 tonna vegyi fegyverrel és vegyi fegyverek gyártásához szükséges ágenssel rendelkezik, amelyeket aztán nemzetközi akció keretében semmisítettek meg. Ennek ellenére Damaszkusz nem tette lehetővé, hogy az OPCW megállapítsa, hogy a bevallottakon kívül nem rendelkezik több vegyi fegyverrel.